Pintér Sándorhoz kerül a közoktatás az új kormányban

2022. május 13. – 15:53

Másolás

Vágólapra másolva

„Információink szerint felmerült, hogy a közoktatás ügye az új kormányban átkerüljön a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztériumhoz, de erről még belső viták vannak.” – írtuk néhány napja, és úgy tűnik, azóta ezek a belső viták elcsitultak. Az új kormányból Orbán Viktor egyelőre csak a minisztereket és a minisztériumok neveit jelentette be, azt pontosan nem lehet tudni, hogy a megszűnő EMMI feladatai (különös tekintettel a neuralgikus pontnak számító oktatásra és egészségügyre) melyik tárcához kerülnek.

A HVG azonban a törvénytervezeten kiszúrt egy részletet, amiből közvetetten ugyan, de kiderül, hogy a közoktatás valóban a belügy alá sorolódik be.

„a Nemzeti Védelmi Szolgálat hatásköre a belügyminiszter által irányított ágazatok közül – a kormányzati szolgálati jogviszonyban állók kivételével – a köznevelési és a szociális intézményekre nem terjed ki.”

– írja a minisztériumokat felsoroló szöveg részletes indoklása, ami ugyan alapvetően az NVSZ-ről szól, de egyben a közoktatási intézményeket „a belügyminiszter által irányított ágazatok” között sorolja fel. Az egészségügyre hasonló utalást nem találni a törvénytervezetben, mindenesetre az EMMI-vel együtt leköszönő Kásler Miklós Facebookra azt posztolta ma, „A délután során Pintér Sándor miniszter urat fogadtam hivatalomban”.

Hogy melyik minisztérium pontosan milyen területeket felügyel majd, az az új kormányzat felállását részletező kormányrendeletből derül majd ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!