Nyomozás indult M. Richárd börtönkórházi kezelése miatt

2022. május 13. – 11:21

Másolás

Vágólapra másolva

Az ügyészség büntetőeljárást indított annak felderítése érdekében, hogy a Dózsa György úti, halálos kimenetelű gázolás elkövetője, M. Richárd megkapta-e a börtönben a megfelelő egészségügyi ellátást. A három és fél év fogházra ítélt férfi ügyvédje még január 25-én tett feljelentést, mert szerinte M. tavaly decemberi agyvérzése után körültekintőbben kellett volna bánni védencével.

M. Richárdot sztrókja után a berettyóújfalui börtönkórházba szállították, áprilisban azonban ismét agyvérzése volt. Láza felszökött, és folyamatosan romlott az állapota, múlt csütörtökön pedig meghalt.

M. Richárd a tárgyalóteremben – Fotó: Bődey János / Telex
M. Richárd a tárgyalóteremben – Fotó: Bődey János / Telex

A 24.hu kérdéseire most az ügyészség elismerte, hogy büntetőeljárás indult a januári feljelentés nyomán. Azt írták, „a megjelölt ügyben a néhai fogvatartott jogi képviselőjének 2022. január 25-én kelt feljelentése alapján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt van folyamatban nyomozás a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen. Az eljárásban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor, és újabb feljelentés sem érkezett az ügyészségre a férfi halála után.”

Mocsai Gergely, M. ügyvédje azt mondja, még egy ápolói vizsgálatról szóló jegyzőkönyvet is megszerzett, ez pedig bizonyítja, hogy nem hívtak időben mentőt védencéhez. Az M. Richárdot egy korábbi vesztegetési ügyben képviselő Jován László ügyvéd hasonlóan nyilatkozott, szerinte is sorozatos orvosi mulasztások miatt halt meg a férfi, aki a börtönben 80 kilót fogyott.

M. Richárd élettársa több interjúban is beszélt arról, hogy partnere folyamatos kezelésre szorult. A férfi szívbillentyűműtéten esett át, emiatt félévente orvosi vizsgálatokon állították be a gyógyszereit. Élettársa szerint ilyen kontrollra tavaly január óta nem került sor. M. emellett szteroidfüggőségben és mellékvesekéreg-elégtelenségben is szenvedett, de problémái voltak a prosztatájával is, és csak egy speciális berendezéssel tudott aludni az alvászavara miatt.

A 24.hu a büntetésvégrehajtást is szembesítette a vádakkal. A válaszban a hatóság tisztázta, nem adhatnak ki egészségügyi adatokat konkrét személyekről, de hozzátették:

„Általánosságban azonban a büntetés-végrehajtási szervezet valamennyi egészségügyi dolgozója nevében visszautasítjuk a megfogalmazott vádakat, mivel kollégáink magas szakmai felkészültséggel, a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint biztosítják a fogvatartottak megfelelő egészségügyi ellátását.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!