Ukrajnai menekülteket elszállásolni akkora meló, mint fenntartani egy Airbnb-t

Legfontosabb

2022. május 12. – 07:05

frissítve

Ukrajnai menekülteket elszállásolni akkora meló, mint fenntartani egy Airbnb-t
A Harkivból menekült Roman Starkov a családjával reggelizik új otthonában, a Cambridge melletti Caldecote-ban. A tíztagú, négygenerációs család az orosz háború elől menekülve költözött ide 2022 márciusában – Fotó: Joe Giddens / PA Images / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Nemes cselekedet ugyan menekülteket befogadni egy lakásba, de a rezsit be kell fizetni, ezenkívül mosni, vásárolni kell nekik, és rendszeresen takarítani utánuk. Volt, aki gyűjtést indított, hogy hosszú távon finanszírozhassa a menekültek elszállásolását, mert olyannyira megugrottak a kiadásai. A briteknél, a lengyeleknél és a szlovákoknál állami támogatást kaphatnak azok, akik ukrajnai menekülteket fogadnak be.

Vera március eleje óta szállásol el ukrajnai menekülteket a belvárosi lakásában, eddig harmincnál is több családot fogadott, jellemzően fiatal nők jöttek rövid időre a gyerekeikkel. Szinte folyamatosan érkeznek hozzá emberek, van, hogy Ukrajnába mennek vissza, mert meglátogatják az országban maradt rokonaikat. Vera mostanra jutott el addig, hogy saját zsebből már nem tudja finanszírozni a lakás rezsijét és a menekültek fogadásával járó költségeket.

Rengeteg Ukrajnából érkező menekült a civilek felajánlásainak köszönhetően jutott szálláshoz Magyarországon, sokan fogadtak be egész családokat hosszabb-rövidebb időre saját otthonukba. Nincsenek pontos statisztikák arra nézve, hogy a háború kitörése óta hány embert szállásoltak el magánemberek, de valószínűleg többezres nagyságrendről van szó. (Ebben a cikkünkben mutattunk be menekülteket befogadó civileket.)

Csak a Migration Aid 20 ezer menekültnek, több mint 6600 családnak közvetített ki szállást.

Egyre súlyosabb anyagi teher azonban a civileknek a menekültek elszállásolása, hiszen már több mint két hónapja tart a háború, és nem látni a végét.

Nem elég csak odaadni nekik a lakást

Az igény pedig nem szűnt meg, sőt: míg korábban a menekültek túlnyomó része csak 1-2 napig maradt Magyarországon és Budapesten, addig most már egyre többen keresnek hosszú távra szállást. Jelenleg is több száz fős a várólistájuk, mondta Horváth Viktória, a Migration Aid szóvivője. Sokan szeretnének Magyarországon maradni és dolgozni, szintén sokan várnak arra, hogy megkapják a menedékes kérelmüket.

A cikk elején említett Vera máskor ki szokta adni a lakást, vagyis nemcsak a kiadások okoztak problémát számára, hanem az elmaradó bevételek is.

Havonta körülbelül 100 ezer forintot bukott ezzel, és ehhez jött még a 30-35 ezres rezsiköltség.

Vera maga is albérletben lakik, ezért sem volt neki mindegy, hogy befolyik-e hozzá ez a 100 ezer forint, vagy sem. Előfordult, hogy annyira nem volt már pénze, hogy az anyja fizette be a lakás közös költségét.

A költségek mellett rengeteg munkával jár a menekültek elszállásolása, nem elég csak a lakást felajánlani: mosni, vásárolni kell, ki kell takarítani a lakást utánuk, gyakorlatilag olyan, mintha egy Airbnb-t tartana fenn, magyarázta Vera – csak bevétel nélkül.

Bébiétel, tea, kávé, porleves, kutya- és macskakaja, kenyér, ágyneműk, törülközők – csak néhány tétel, amit folyamatosan pótolni kell a lakásban. Vera kiírta a Facebookra, hogy pénzre lenne szüksége, csak így tud továbbra is menekülteket fogadni. Végül annyi felajánlást kapott, hogy több hónapra elegendő pénz jött össze. Ebből még egy vízforralót és egy kenyérpirítót is tud venni.

Segítenek azoknak, akik segítenek

Vannak viszont országok, amelyekben az állam pénzzel támogatja azokat, akik ukrajnai menekülteket fogadnak be. Nagy-Britanniában március közepe óta havi 350 fontot, azaz körülbelül 150 ezer forintot kapnak, akik minimum hat hónapig ukrajnai menekülteket szállásolnak el. Magánszemélyek mellett cégek és segélyszervezetek is igényelhetik a támogatást.

Lengyelországban is állami támogatásra számíthatnak a menekülteknek segítő civilek és szervezetek. Március közepén fogadtak el egy nagyszabású törvénycsomagot, ami többek között megkönnyítette az ukrán menekültek lengyelországi munkavállalását, oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való hozzájutását. Ennek része volt az a javaslat is, amelynek értelmében naponta 40 złoty, nagyjából 3000 forint jár a szállásadóknak, ráadásul visszamenőleg is kifizetik ezt az összeget.

A szlovák kormány is hasonló intézkedésről döntött március végén. A szlovák állam éjszakánként 7 euróval (2500 forint) támogatja a menekültek elszállásolását, a szobák számától függően ez akár havonta 500-1250 eurót is jelenthet. (A 15 év alatti gyerekek után 3,5 euró jár.) A támogatást magánszemélyek, hotelek és panziók is igényelhetik, akár visszamenőleg is. „Segítünk azoknak, akik segítenek” – mondta az intézkedésről Igor Matovič pénzügyminiszter. A visszaélések elkerülése érdekében csak olyan menekültek után kaphatnak pénzt, akik megkapták az ideiglenes menedékjogot, és azt is korlátozták, hogy egy lakásban hány embert lehet elszállásolni. A pénzügyminiszter elmondása szerint március második feléig körülbelül 2 ezer támogatási kérelmet hagytak jóvá.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!