Donáth Anna megerősítette, hogy gyereket vár, és nem indul újra a Momentum elnöki tisztségéért

2022. május 9. – 12:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban a Telexen is beszámoltunk arról, hogy a Blikk értesülése szerint Donáth Anna gyereket vár, a lap kereste a párt sajtóosztályát is, akik egyértelműen ugyan nem erősítették meg az értesülést, de a sejtelmes válaszból már akkor következtetni lehetett arra, hogy a hír igaz lehet.

„Donáth Anna már évek óta boldog családban él, amely család létszámbővülése remélhetőleg előbb utóbb meg fog történni :) Ennek részleteit azonban családon belül szeretnék kezelni” – írták május elején a Blikknek.

A hírt most Dontáh Anna, a Momentum elnöke és a párt európai parlamenti képviselője is megerősítette a közösségi oldalán:

Csodálatos dolog történik az életemben: anya leszek. Ezzel együtt pedig nagyon sok mindent át kellett értékelnem a személyes és politikai jövőm szempontjából. Arra jutottam, hogy az egyre erősebbé váló, nagy jövő előtt álló Momentum mindennapos elnöki feladatait nem tudnám felelősségteljesen úgy ellátni, hogy közben az anyasággal egy rendkívül izgalmas, de rengeteg ismeretlen kihívással járó feladat elé nézek.

A képviselő közleményében azt írja, nem fog eltűnni, a Momentum politikusaként továbbra is mindent meg fog tenni egy igazságos, emberséges Magyarország megteremtéséért.

Donáth azután került a párt elnöki székébe, hogy az alapítónak, Fekete-Győr Andrásnak a párttagok nem szavaztak bizalmat a kudarcos előválasztási szereplése után. Donáth maga is a kezdetektől tagja a mozgalomnak, majd pártnak, melynek korábban két évig az alelnöke volt. Pártelnöki mandátuma 2022 nyarán jár le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!