Blikk: Gyereket vár Donáth Anna

2022. május 4. – 23:35

Másolás

Vágólapra másolva

Donáth Anna, a Momentum elnöke a nyilvánossággal még nem közölte, de párttársainak már beszámolt róla, hogy terhes – értesült a Blikk. A lap megpróbálta megerősíttetni a hírt a párt sajtóosztályával, akik egyértelmű választ nem adtak, de a sejtelmes, mosolygós emojival ellátott levélből arra lehet következtetni, hogy a hír igaz.

„Donáth Anna már évek óta boldog családban él, amely család létszámbővülése remélhetőleg előbb utóbb meg fog történni :) Ennek részleteit azonban családon belül szeretnék kezelni” – írták a Blikknek.

Donáth Anna 2021 novembere óta a Momentum elnöke, egyben a párt egyik európai parlamenti képviselője is. A párt elnöki székébe azután került, hogy az alapítónak, Fekete-Győr Andrásnak a párttagok nem szavaztak bizalmat a kudarcos előválasztási szereplése után. Donáth maga is a kezdetektől tagja a mozgalomnak majd a pártnak, melynek korábban két évig az alelnöke volt. Pártelnöki mandátuma 2022 nyarán jár le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!