Várhatóan Novák Katalin kabinetfőnöke lesz az indoklás nélkül felmentett Schanda Tamás exállamtitkár

2022. április 30. – 12:18

Másolás

Vágólapra másolva

Várhatóan Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök kabinetfőnöke lesz Schanda Tamás, az innovációs minisztérium indoklás nélkül felmentett államtitkára, értesült a Telex. Kérdésünkre Schanda Tamás szombat délelőtt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt. „Mindent a megfelelő időben el fogok mondani” – válaszolta telefonon. Kerestük Novák Katalin sajtóosztályát is, ők cikkünk megjelenése után annyit írtak:

„A szervezeti, személyi kérdésekben és a beiktatási ünnepség kapcsán is a megfelelő időpontban tájékoztatni fogjuk önöket is.”

Schanda Tamás egy március 30-ai rendezvényen Fotó: Scanda Tamás Facebook oldala
Schanda Tamás egy március 30-ai rendezvényen Fotó: Scanda Tamás Facebook oldala

Lapunkhoz azonban eljutott a brüsszeli székhelyű Katolikus Családszervezetek Európai Föderációja (FAFCE) május 4-6. közötti váci közgyűlésének programja. Ebben a május 4-én délután előadást tartó Schanda Tamás neve mellett már a „Magyarország megválasztott köztársasági elnökének kabinetfőnöke” titulus szerepel. Az MTI programelőzetesében szintén szerepel ez a program, és benne Schanda neve így: „Schanda Tamás (Novák Katalin kabinetfőnöke)”.

A péntek esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy Schanda Tamást azonnali hatállyal, indoklás nélkül, Orbán Viktor javaslatára felmentette Áder János még hivatalban lévő köztársasági elnök.

Schanda 2006-tól informatikusként, illetve informatikaoktatóként dolgozott két budapesti iskolában, majd pályázati koordinátor volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2010-ben vezető szakmai titkár lett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél, 2011-től kormányzati háttérintézményeknél dolgozott közoktatási, majd külpolitikai-diplomáciai területen. Nős, két gyermek édesapja.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom