Nyilvánosságra kell hozni a Rogán Antal apósának adott kétmilliárdos EU-támogatás részleteit

2022. április 29. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

Rogán Antal nem sokkal 2019-es válása után nősült újra. Rogán új apósa, Obrusánszki Zsolt 2020-ban bevásárolta magát a Ductus Kft.-be, a cég egy évvel korábban több mint 2 milliárd forint uniós támogatást nyert el, írta meg az Átlátszó.

A nyilvános adatokból csak annyi derült ki, hogy ez a cég nyerte el a legtöbbet az erre a célra biztosított összesen 14,1 milliárd forintos keretből. Nem volt nyilvános, ezért a Hvg.hu meg szerette volna tudni, hogy a nyertesekkel milyen szerződéseket kötöttek, kik és miként bírálták el a pályázatokat. Mivel adatigénylésükre nem kaptak érdemi választ az Agrárminisztériumtól, a Transparency International Magyarországgal karöltve pert indítottak a tárca ellen, amit első és másodfokon is megnyertek, írja a lap.

A bíróság most jogerősen kimondta, hogy nyilvánosságra kell hozni

  • a beérkezett pályázatok számát,
  • valamennyi pályázó nevét,
  • a nyertes pályázók számát,
  • a nyertes pályázók nevét,
  • az összes beérkező pályázatot,
  • a nyertes pályázókkal megkötött szerződéseket,
  • az eddig elutalt összegeket (nyertes pályázókra lebontva),
  • kik bírálták el a pályázatokat,
  • ki végzi az ellenőrzést és
  • milyen ellenőrzések történtek eddig.

Az mfor.hu legutóbbi információi szerint a cég 2020-as évről szóló beszámolójában nem volt nyoma a 2,2 milliárdos uniós támogatásnak.

Hogy micsoda kanyargós út vezetett Rogán Barbara földvásárlási tervének elkaszálásáig, arról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!