Börtönbüntetés és tárgyalás alól is adott orvosi felmentést pénzért egy budapesti doktornő

2022. április 28. – 07:36

Másolás

Vágólapra másolva

Vesztegetéssel gyanúsítanak egy 2022. április 26-án elfogott budapesti doktornőt, aki a gyanú szerint pénzért cserébe orvosi igazolást állított ki, amivel a börtönbüntetés megkezdését vagy a bírósági tárgyaláson való megjelenést sikerült elhalasztania a vesztegető félnek.

A rendőrség cikke szerint 2017 és 2020 között a 63 éves doktornő legalább öt alkalommal, esetenként 200 ezer forintért intézte el egy ügyfelének, hogy valós tünetek nélküli, hamis kórjelentést kapjon, amivel el tudta kerülni, hogy börtönbe kelljen vonulnia. Ugyanez az ember a bírósághoz benyújtott halasztási kérelmek alátámasztása érdekében kiállított orvosi igazolásokért is fizetett 500 ezer forintot. Akadt olyan is, aki bírósági tárgyalásán nem akart megjelenni, ezt a doktornő egy több százezer forintos mobiltelefonért, illetve 200 ezer forintért cserébe igazolta le.

A nő szintén orvos végzettségű férjének pedig egy állítólagos egészségügyi tudományos kutatás címén azt intézte el, hogy reintegrációs őrizetét lakóhelyén túl Veszprém megyére is kiterjessze a bíróság, tekintve, hogy jachtjuk Balatonfüreden horgonyzott.

A nyomozók azt is felderítették, hogy 11 ember rendszeresen fizetett a doktornőnek azért, hogy papíron kórházban ápoltként szerepeljenek, az egészségügyi intézménybe viszont csak akkor mentek be, amikor a borítékot vitték az új igazolásért cserébe. Az ilyen borítékok 25 ezer forintot rejtettek, a nő pedig összesen 1 millió forintot szedett be ezzel a módszerrel az évek alatt. Az ügyfeleket a nő egyik munkatársa toborozta, ő alkalmanként 5–20 ezer forintot kapott.

A házkutatások során a rendőrök 5,4 millió forintot, két autót, telefonokat, adathordozókat, iratokat, banki iratokat és betegdokumentációs feljegyzéseket foglaltak le.

Kövess minket Facebookon is!