Május 31-gyel megszűnik az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma

2022. április 27. – 21:18

Másolás

Vágólapra másolva

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte az RTL Híradó megkeresésére, hogy május 31-gyel megszűnik az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma.

A tilalmat 2020 novemberében a koronavírus-járványra hivatkozva vezették be, és pár hónap szünettől eltekintve érvényben is maradt. Kritikusai szerint jó ideje már indokolatlan is volt ez a szabály.

A tilalom feloldásával felmondási hullám várható, a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint elsősorban az ápolók körében lehet erre számítani. Sokan már eddig is munkahelyet akartak váltani, mert kimerültek és túlhajszoltak, mutatott rá Soós Adrianna szakszervezeti vezető.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara képviselője, Balogh Zoltán szerint csak úgy kerülhető el a felmondási hullám, ha rendezik a szakdolgozók fizetését is, mert csak így valósulhat meg kiszámítható és működő egészségügyi rendszer.

A becslések szerint az egészségügyet a koronavírus-járvány kitörése után körülbelül 20 ezren hagyták el, az újabb felmondásokkal nemcsak egyes osztályokon, hanem a teljes ágazatban baj lehet.

Kövess minket Facebookon is!