Gulyás Gergely elmondta, milyen kérdésekben nem tud engedni a kormány az EU felé

2022. április 27. – 16:15

Másolás

Vágólapra másolva

Megkapta a magyar kormány az Európai Bizottság hivatalos jegyzékét a jogállamisági eljárás megindításáról.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerda délután azt ígérte, áttanulmányozzák a levelet, és részletes véleményt mondanak róla a csütörtök reggelre meghirdetett kormányinfón. Azt azonban már most lefektette, hogy milyen kérdésekben nem hajlandó a kormány kompromisszumot kötni.

„A magyar választópolgárok április 3-án világos döntést hoztak” – fogalmazott Gulyás a Facebook-oldalán megosztott videóban. Világos döntést hoztak a magyarok szerinte arról, hogy az országnak ki kell maradnia az ukrajnai háborúból, és arról is, hogy nem a magyar embereknek és a magyar emberekkel kell megfizettetni a háború árát, mint ahogy arról is, hogy a gyermekek védelme bármilyen szexuális propagandával szemben elsődleges fontosságúak. „A kormánynak ezek vörös vonalak. Ezekben a kérdésekben nem tud engedni” – jelentette ki.

Beszédesnek nevezte Varga Judit, hogy szerinte „a liberális sajtó hamarabb értesül a levél tartalmáról és elküldésének idejéről, mint maguk a tagállamok.”

Az igazságügyi miniszter mindenesetre Facebook-posztjában biztosította „a brüsszeli bürokráciát és a nyugati-liberális sajtót”:

„ahogyan eddig mindig, úgy most is határidőn belül megválaszoljuk a levelet, hiszen a konstruktív és kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre mindig nyitottak maradunk.”

Az Európai Bizottság szerdán jelentette be, hogy hivatalosan is elindította a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben, amit már április elején jeleztek, hogy meg fog történni.

A jogállamisági mechanizmus lényege, hogy az Európai Bizottság visszatarthat a tagállamoktól uniós forrásokat, ha azok nem tartják be a jogállamisági követelményeket, amelyeket az EU-csatlakozásukkor vállaltak, illetve amelyeket az uniós alapszerződés rögzít. Innentől egy 6-9 hónapos folyamat kezdődik, és ha bebizonyosodik, hogy közvetlenül sérülnek az EU pénzügyi érdekei Magyarországon, akkor az Európai Tanáccsal együtt az uniós támogatások egy részének felfüggesztésével vagy zárolásával is büntethetik az országot.

Gulyás Gergely korábban azt mondta, az Európai Bizottság hibázik, amikor „ugyanazt a nótát fújja, mint a magyar baloldal”, és arra kérte a testületet, „ne büntesse meg a magyar választókat” azért, mert a választáson és a melegellenes törvény ügyében a Bizottságnak „nem tetsző véleményt” fogalmaztak meg. Varga Judit igazságügyi miniszter szóról szóra ugyanerről beszélt, hozzátéve azt, hogy a magyar kormány várja a konkrétumokat tartalmazó hivatalos értesítést – ha pedig lesz ilyen, arra válaszolni fognak.

Most lett is ilyen hivatalos értesítés, a magyar kormánynak pedig két hónapja lesz arra, hogy válaszoljon a Bizottság kérdéseire.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!