Kipróbáltuk az új városligeti légballont

2022. április 26. – 17:48

Másolás

Vágólapra másolva

Május 1-től légballonnal lehet majd a Városliget fölé emelkedni. A ballon 150 méter magasra emelkedik, a 15 perc lebegés pedig 7000, gyerekeknek 5000 forintba kerül majd. Kedden az újságírók próbálhatták ki a légballont, lapunk is részt vett a teszten.

Május 1-től visszatér a parkba egy 120 évvel ezelőtt is népszerű légi attrakció, a városligeti ballonozás – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója a helyszínen, a légballon bemutató repülésén.

Az úgynevezett Ballon-kilátó talajhoz rögzített légi kilátópontként működik majd a Széchenyi fürdő szomszédságában lévő Mimóza-dombon. Május 1-től menetrendszerűen emelkedik majd a levegőbe, kosarában egyszerre akár 30 utassal, akik mintegy 150 méter magasból nézhetik a főváros panorámáját.

A repülés

A körgangos kosárba beszállás után a ballon pilótája közli, hogy mindenki kapaszkodjon, mert az elemelkedés közben jelentően mozoghat a kosár. Miután mindenki bólogat (és senki sem kapaszkodik), a pilóta kézbe veszi a kézi daruirányítóra emlékeztető kapcsolópanelt, és megnyomja a Fel gombot.

A földbe rejtett csörlő lassan engedni kezdi a drótkötelet, a héliummal töltött ballon pedig lassan emelni kezdi a kosarat. Ahogy a kosár kerekei elemelkednek a földtől, valóban kileng kissé, de aztán megtalálja az egyensúlyt. A szerkezet elég érzékeny a légmozgásra, így nem pont merőlegesen halad felfelé, hanem egy kicsit mindig ferdén, amerre a szél fúj.

Az emelkedés sebessége körülbelül egy normál liftéhez hasonló, mint a pilóta közli, nagyjából egy méter másodpercenként. Hivatalosan 5 percig tart a felfelé út, de ez az idő szó szerint hipp-hopp elrepül. A biztonsági hálóval ellátott kosárból befelé is lehet tekintgetni, a látvány nagyjából olyan, mintha egy mély, de világos kútba nézne le az ember, aminek a mélyére lenyúlik a vödör kötele. Kifelé nézve teljesen olyan, mintha egy magas kilátótoronyban lennénk, északnyugat felé látszanak a hegyek, körben a város terül el a ballon alatt. Nagyon hangsúlyos a Biodóm buborékja, vagy az M3-as felüljáró rajzolata a magasból.

Kilátás a ballonból – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Kilátás a ballonból – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A kosár körfolyosóján körbe lehet menni, ha nincsenek túl sokan a légballonon, és minden szögből meg lehet nézni a várost. Ha többen vannak, akkor körülbelül olyan a közlekedés, mint amikor a tömött villamoson próbál az ajtóig eljutni az utas.

A működés

A városligeti Ballon-kilátó egy talajhoz rögzített, hélium gázzal töltött léghajó, amely gyakorlatilag egy szabadtéri liftként működik majd, tehát nem hagyja el le- és felszállóhelyét, a Mimóza-dombot (ahol az elbontott Sörsátor állt korábban). A ballon mintegy 5 perc alatt éri el a 150 méteres maximális magasságát, ugyanennyi időt tölt el a levegőben, és szintén 5 percnyi idő alatt tér vissza a felszínre.

A városligeti Ballon-kilátó mintájaként az 1999 óta működő párizsi Ballon de Paris Generali szolgált. A Ballon-kilátóhoz hasonló látványosság a világ 28 országában működik, az Egyesült Államoktól Berlinig, Párizstól Szingapúrig.

A Ballon-kilátó üzemeltetésére a Városliget Zrt. nyílt pályázatot írt ki 2020-ban, melyet a BallonKilátó Zrt. nyert el 10+5 évre. Závodszky Zoltán, a BallonKilátó Zrt. vezérigazgatója elmondta: a rendszer szélsebesség és iránymérővel, környezeti hőmérsékletmérővel, a kupola nyomásjelzővel és töltőgáz-hőmérsékletmérővel is rendelkezik, a hajó csak a megfelelő időjárási körülmények között emelkedik el.

Jegyek

A városligeti Ballon-kilátó a francia Aero30NG típusú rendszer, amely jelenleg a világon a legelterjedtebb és legbiztonságosabb ballonkilátó rendszer. A ballon üzemelése semmilyen környezeti terhelést nem jelent, hiszen a feltöltéshez szükséges hélium természetes, semmilyen reakcióba nem lépő ún. nemesgáz, nem mérgező és nem gyúlékony, teljesen biztonságos. A kupolába 6000 köbméternyi héliumot töltöttek.

A vendégek májustól többfajta jegytípus közül is választhatnak majd, hangzott el. Repülhetnek napközben vagy éjszakai jeggyel. A nemzetközi tapasztalatok szerint a naplementére időzített 5 perc lesz az egyik legnépszerűbb jegytípus.

Egy jegy ára 7000 forint, gyerekeknek 5000, a 2 felnőtt, 2 gyereknek szóló családi jegy pedig 20 000 forint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!