Megpróbált elbújni a rendőrök elől a sarokban, de megtalálták

2022. április 18. – 09:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem volt sikeres a 28 éves szigethalmi férfi menekülési kísérlete, aki ellen tizennyolc körözést adtak ki közel két és félmillió forint be nem fizetett bírság miatt.

A csepeli rendőrök múlt kedden mentek el a Duna-parti telekre adatot gyűjteni a nyomozáshoz, amikor a ház mögött egy mobil lakókonténert vettek észre. Az átmeneti szállásról épp kilépett a keresett férfi, aki a közeledő egyenruhásokat meglátva sarkon fordult, visszarohant a konténerbe, és a rendőrök többszöri kopogtatására sem volt hajlandó kijönni.

Az egyik rendőr benyitott, és azt látta, hogy a férfi a sötét helyiség sarkában kucorog.

Adatai ellenőrzésekor a bujkálóról megállapították, hogy a 28 éves szigethalmi K. László az, aki ellen összesen tizennyolc körözést adtak ki a be nem fizetett bírságok miatt. A rendőrség közleménye szerint a férfit elfogták, és előállították a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságon, majd értesítették az ügyekben eljáró Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságot.

A közel két és félmillió forint felhalmozott bírságokat a bíróság átváltoztatta elzárásra, így a férfinak 492 napot kell büntetés-végrehajtási intézetben tölteni.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!