444: Teljes átalakítást jelentett be a Corvinus egyetem vezetése a tavaszi szünet alatt

2022. április 15. – 20:21

Másolás

Vágólapra másolva

A tavaszi szünet alatt, váratlanul jelentett be az egyetem vezetése a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) teljes oktatási és kutatási szervezetét érintő változást a 444.hu információi szerint.

A lap úgy tudja, hogy a BCE jelenlegi 11 intézete helyett 11 új, nagyjából tudományterületenként működő, 50 fős intézetet hoznának létre, vagyis megbontanák és új konfigurációban raknák össze az évtizedek során nagyjából kialakult egyetemi struktúrákat. A tervezett változások között szerepel, hogy

  • a korábban egész karnyi közgazdaság-tudományi területet egy intézetbe vonnák össze,
  • a pénzügyet és a számvitelt két külön intézetbe bontanák,
  • a kommunikációt összevonnák a marketing területtel,
  • külön stratégiai menedzsment és ellátásilánc-menedzsment intézetet alakítanának ki,
  • létrehoznának egy fenntarthatósági intézetet.

Az átalakításról szóló hivatalos döntési folyamatot két hét alatt bonyolítanák le és úgy nézne ki, hogy az egyetemi vezetés javaslatot tesz az intézeti struktúra átalakítására, egyeztet a kuratóriummal, amit az intézetvezetőkkel folytatott vita és a szenátusi véleményezés követ. A szenátusi vitát jövő keddre, azaz a tavaszi szünetet és a húsvéti hosszúhétvégét követő legelső munkanapon kerül majd sor. A 444 cikke szerint minderről csak egy, a tavaszi szünet alatt kiküldött emailben kiküldött, 14 diából álló prezentációban értesítették az egyetem oktatóit.

A szenátusnak az úgynevezett modellváltás után kialakult jelenlegi struktúrában egyébként már csak véleményezési jogköre marad.

Az egyetem jelenlegi corvinusos intézetvezetők megbízatása júliusban jár le, az új struktúrában kialakuló intézetek vezetői pozícióira pályázati úton keresnének embereket. A terv az, hogy még indén júliusra meglesznek az új intézetvezetők, akik az új struktúra véglegesítésében is szerepet kapnának.

A Corvinus volt az első olyan felsőoktatási intézmény, ahol belekezdtek az egyetemi modellváltásnak nevezett sajátos kormányzati privatizálásba. A 444 által ismertetett diasor szerint a most bejelentett teljes átalakítás a már zajló átalakítási folyamat része. Hogy miről is szól az egyetemi modellváltás, mik az elméleti előnyei és kockázatai, arról ebben a cikkünkben írtunk, a konkrét forintosítható gyakorlati előnyökről pedig ez a cikkünk szólt.

A tervezett átalakítással kapcsolatos kérdéseinket pénteken írásban juttattuk el a BCE sajtóosztályának, ha válaszolnak, az egyetem álláspontját is ismerteti a Telex.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!