Pert nyert a GVH ellen Hajnal Miklós, levezette, hogyan kartellezhetnek NER-cégek

2022. április 8. – 14:42

Másolás

Vágólapra másolva

Pert nyert Hajnal Miklós a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ellen, írja Facebook-oldalán a vasárnap parlamentbe jutott momentumos politikus. „Folytatom a munkát a Hegyvidéken: a választás utáni első héten pert nyertem a GVH ellen, újra nekimegyünk Mészárosék kartellgyanús közbeszerzéseinek!” – írta posztjában.

Hajnal 2021 nyarán tett bejelentést a GVH-nál a Testnevelési Egyetemhez kapcsolódó, szerinte kartellgyanús közbeszerzések miatt. Már a tender kiírását is gyanúsnak találta. „A feszített víztükrű medence megvalósítására vajon miért csak az adhat be érvényes pályázatot, aki korábban már épített legalább 145 férőhelyes parkolóházat is? Miért további előírás, hogy ugyanennek a cégnek korábban diákhotelt is építenie kellett?” – írta. „Úgy tűnt, hogy a közbeszerzések ilyen, gyanúsan versenyszűkítő kiírása az egyik oka annak, hogy folyamatosan csak ugyanaz az 1-2 cég tud egyáltalán pályázni.”

Az a néhány cég, amely ezek után – elvben egymással versenyezve – ajánlatot ad be, közben más projektekre közösen pályázik, vagy ha az egyikük nyer egy tendert, éppen a „vetélytárs” másikat vonja be alvállalkozóként. Vajon mennyire hatékony árleszorító hatása van annak, ha két ilyen szorosan összefonódó cégháló között dől el a „verseny”? – vezette le a Momentum politikusa.

Gyűjtötte a bizonyítékokat, majd feljelentette a GVH-t

Mint írta, bár sok bizonyítékot beszerzett, „16 oldalas bejelentést írtam közel 10 konkrét lefolytatott építkezési közbeszerzésre hivatkozva, a GVH még a vizsgálatot sem indította meg. Arra hivatkozott, hogy a tenderkiírás vizsgálatára eleve nincs hatásköre, a pályázó cégekkel kapcsolatban pedig nekem kellett volna még több bizonyítékot gyűjtenem.”

Szerinte abszurd, hogy a versenyhatóság az állampolgárokon kéri számon azt a részletes nyomozati munkát, „amihez neki, mint hatóságnak van meg a szükséges jogköre. Azt is mondvacsinált indoknak gondolom, hogy a versenyhivatalnak ne lenne hatásköre abban a kérdésben, hogy a közbeszerzés kiírója hozzájárult-e a verseny torzításához.”

Hajnal ezért pert is indított a GVH ellen, csütörtökön pedig a Fővárosi Törvényszék háromfős tanácsa neki adott igazat. „A jogerős döntés szerint a GVH törvénysértő módon utasította el a bejelentésemet és jogellenes indokokra hivatkozva tagadta meg az általam kért versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását” – hangsúlyozta.

Azt írta, ezzel az ügy visszakerül a GVH-hoz, „ők döntenek: vagy megindítják Mészárossal szemben a kért eljárást, vagy újabb kifogást keresnek a beadványom ellen. Ez utóbbi azonban nevetséges lenne, hiszen épp most kaszálta el egy, az eljárás megindítására adott kifogásukat a Fővárosi Törvényszék.”

Frissítés: cikkünk megjelenése után a GVH sajtóközleményt küldött az esettel kapcsolatban. Ebben a hivatal azt írja, egyelőre csak szóban kihirdetett ítélet született abban a közigazgatási perben, amelyet Hajnal Miklós kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatallal szemben, miután a versenyhatóság a bejelentés kivizsgálását követően nem indított versenyfelügyeleti eljárást a képviselő jelzése alapján. A bíróság döntéséből fakadó rendelkezések pontos tartalma szerintük csak a bíróság döntésének írásba foglalása és kézhez vétele után ismerhető majd meg a felek számára.

A bíróság a felek meghallgatását és álláspontjuk vizsgálatát követően nem adott helyt a kereseti kérelemben foglaltaknak, nem kötelezte versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására a GVH-t – írja a hatóság. „A bíróság a bejelentés tartalmának érdemi minősítése nélkül mindössze a versenyhatóság döntése indokolásának további kiegészítését kérte. Ez azonban semmilyen formában nem jelenti azt, hogy a bejelentés nyomán a bíróság konkrét versenyprobléma vizsgálatára utasította volna a GVH-t” – állítják, de ez nem cáfolja Hajnal Miklós korábbi közlését, ugyanis ő maga is arról írt, hogy ezek után a GVH dönthet, elindítja-e a kért eljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!