Kovács Zoltán szerint példamutató az állami és civil szervetek közti összefogás az ukrán menekültekkel kapcsolatban

2022. április 7. – 09:37

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kormány továbbra sem hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnának az orosz megszállók ellen, derült ki Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Kossuth Rádiónak, illetve az M1-nek adott interjújából, amit az MTI szemlézett.

Kovácsot kérdezték arról is, hogy miért rendelte be a kormány az ukrán nagykövetet, amire az államtitkár annyival reagált, hogy vannak korlátai diplomáciai és külpolitikai véleménynyilvánításnak pláne, hogy az szerinte beavatkozott a magyarországi választásokba. A nagykövet bekéretése erre volt reakció.

Kovács egyébként azt is elmondta, hogy Magyarország a legerősebb támogatója Ukrajna szuverenitásának, hiszen ez nemzetbiztonsági, nemzetstratégiai és nemzeti érdek.

Az államtitkártól egy magyar kormány részéről ritkán hallható dicséret is elhangzott: példamutatónak nevezte többek között az állami és civil szervezetek közötti összefogást az ukrán menekültekkel kapcsolatban. Öt évvel ezelőtt például még úgy beszélt a korábbi menekülthullámmal kapcsolatban, hogy a civil szervezetek terroristákkal cimborálnak, amikor a menekülteken próbáltak segíteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!