A gyönyörű szecessziós palota, amit szándékosan csúfítottak el, hogy ne zavarja a Hősök kapuja látképét
2022. április 3. – 14:52
A szegedi Aradi vértanúk terén ma számos díszes, turisztikailag is értékes épület áll, ilyen az egyetem Bolyai-épülete, a püspöki palota vagy az azzal szemben magasodó Hősök kapuka. De volt még egy, amit pont utóbbi építésekor veszített el Szeged, ráadásul azért, hogy nehogy elvigye a hangsúlyt az újonnan felépült városkapuról.
1903-ban Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesületet néven alapítottak egy szervezetet a városban, melynek célja a magyar nyelvű kultúra ápolása volt a soknemzetiségű régióban. Az alapításban Szeged városa is részt vett azzal, hogy az akkoriban még belvárospereminek számító Gizella téren (ez ma az Aradi vértanúk tere), az ún. Sina-telken területet biztosított az egyesület székházának felépítésére.
Makó és Arad után Szeged volt a harmadik város, ahol a DMKE székházat épített, és érthető módon a három közül a szegedi volt a legnagyobb. Az épület terveit a szecesszió egyik jelesebb szegedi neve, Kótay Pál készítette, aki olyan ismert épületeket alkotott még a városban, mint amilyen a Vár és a Deák Ferenc utcák sarkán álló Beregi-ház.
Szecesszió a Gizella téren
A DMKE palotájának homlokzatai három utcára néztek, illetve egy az udvarra. A főhomlokzat a Boldogasszony sugárútra tekintett, de az épület szép arculattal és főbejárattal rendelkezett a Tisza Lajos körútra is. A Nagyállomás irányába tekintő Sina utcai oldalon (ez az utca már nem létezik, de ide kattintva látható az egyik bejárata ma) nem volt bejárat, míg a Tisza felé néző oldal beépítetlen maradt, és az is volt még évtizedeken keresztül. Az épület homlokzatát a körút és a sugárút felé egy-egy rizalit, azaz az épület homlokzatsíkjából kiemelkedő rész hangsúlyozta.
A palotáról szóló Wikipédia-oldalon azt írják, hogy jellegzetességét a homlokzat vízszintes nútolása mellett az ablakok alatti mezőkben és az oromfalakon elhelyezett élénk színű, magyaros motívumokat tartalmazó sgraffitoi jelentették, amelyeket Raffay László ipariskolai tanár tervezett. Az épületben kétszáz fős középiskolai kollégium, olvasókör és a DMKE adminisztratív szervezetei működtek, de kialakítottak tizennégy bérlakást is, amelyek szintén az egyesület tulajdonában álltak.
Érdemes megemlíteni azt is, hogy a DMKE nem az egyetlen szecessziós palotája volt a mai Aradi vértanúk terének. A Hősök kapuja másik oldalán, attól mindösszesen húsz méterre áll ma is közel eredeti formájában a körút és a Szentháromság utca sarkán a Ságvári iskolának is otthont adó Raichl-palota. Ezt Raichl J. Ferenc Budapesten született építész magánpalotaként tervezte és építette meg. Földszintjét eredetileg üzletek foglalták el, nagy, földig leérő portálokkal, amely állapotot ma már csak az épület bejárata képviseli. 1911–21 között itt működött az Apolló Mozgófénykép Színház. A második világháború után diákotthonként szolgált, és csak az 1970-es évektől lett a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma.
De vissza a tárgyra: az első világháború után a DMKE elveszítette missziós területének legnagyobb részét, és ezért az egyesület tevékenysége értelem szerűen hanyatlásnak indult. Szeged városa ekkoriban vált felsőoktatási központtá, a városba telepített tanárképzés miatt számos diák érkezett ide, akiknek valahol tanulniuk kellett. Az 1920-as években
rengeteg méretes ingatlant szabadítottak fel az egyetem számára, és 1927-ben a DMKE is sorra került.
A város ekkor megvásárolta a palotát, hogy az épületben egyetemi kollégiumot hozzon létre. Ekkor alapították az épület pincéjében a híres szegedi egyetemi menzát, a Diákasztalt is. Az 1920-as évek végén zajlott az épület első jelentős átalakítása, amikoris a telek egyetemi kert felé néző oldalát is beépítették, ahol az eredeti stílushoz hasonló homlokzatot hoztak létre.
Hat évtized szürkeség
Sajnos azonban nem mindig voltak kegyesek a házzal, ahol 1930-ban még Klebeslberg Kuno is megszállt egyszer: 1937-ben a DMKE-palota Boldogasszony sugárúti sarkán megkezdődött a Hősök kapujának építése, amelyet a város első világháborús halottainak emlékére szántak. A palota vidám színei és népies mintázata éles ellentétben állt a kapu komor és robusztus látványával, ezért a város úgy döntött, hogy a palotát megfosztja eredeti, ma különösen nagy értéket jelentő szecessziós arculatától.
Az egykori DMKE díszeit leverték, világos színű sgraffitoit bevakolták, majd az egész épületet hamuszürkére mázolták.
A Hősök kapuját 1937. május 30-án, a Hősök Vasárnapján avatták fel, többek között Horthy Miklós kormányzó jelenlétében. Ettől a naptól kezdve már hivatalosan is ez lett a tér tán legjelentősebb épülete, a DMKE pedig mindörökre a háttérbe szorult, mintegy alárendelődött az újonnan felépült, modern városkapunak.
A palota története innentől kezdve nem annyira érdekes, legalábbis építészeti szempontból nézve biztosan. A második világháború éveiben a pincében egy háromszáz fős óvóhelyet alakítottak ki, sokan menekültek ide is a számtalan légiriadó során, amikor Szegedet is bombázták komplex vasúti infrastruktúrája miatt. A világháború évei után az egyetem tovább használhatta az épületet, két nagy kollégiumot hoztak létre benne. A József Attila kollégium mellett itt működött az Irinyi is, amelyről a ház azóta is használatos nevét kapta: Irinyi-épület. Később itt kaptak helyet az egyetemi diákönkormányzat és a számítógépes kabinet is.
Az 1990-es évek elején az Irinyi-épület homlokzatát részlegesen rekonstruálták, mindenre azonban nem jutott pénz vagy nem volt akarat. A szürke vakolat helyett helyreállították a falak eredeti, világos színű festését és vízszintes nútolását, ám az oromfalak és a homlokzat sgraffitoinak rekonstruálása már nem történt meg. Mivel azonban egyetemi épületről beszélünk, akár egyszer a DMKE-palota is kaphat méltó felújítást, csakúgy mint a jogi kar, aminek éppen nemrég emelték be új kupoláját.
A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
