Már térképen is böngészheti az alapítványoknak átadott ezer milliárdos közvagyont

2022. március 31. – 10:58

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány alatt ezer milliárd forint értékű állami vagyon került át ingyenesen a kormánypárthoz kötődő alapítványokhoz, például egy tegnapi rendelettel is 15 millárd. A kuratóriumok élére többek között olyan személyek kerültek, mint Csányi Sándor, Lázár János, Varga Judit, Demeter Szilárd, Varga Mihály vagy Orbán Balázs.

Őket ugyan a jelenlegi kormány nevezte ki, de a kurátorokat egy későbbi kormány már nem tudja leváltani, írja a K-Monitor. Most Eltették címmel létrehoztak egy interaktív térképet, amire felhelyezték az alapítványi tulajdonba került ingatlanvagyont, egyetemeket, földeket, kastélyokat, üdülőket, kollégiumokat, sportpályákat, irodaházakat.

A térképen itt ütheti bottal a vagyont, a kiszervezés részleteiről pedig itt olvashat.

A parlament fideszes többsége még 2021 tavaszán kétharmaddal szavazta meg azokat a törvényjavaslatokat, amelyek értelmében alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!