Greenpeace: Márki-Zay Péter már aláírta a zöldnyilatkozatot, most Orbán Viktortól várjuk ugyanezt

2022. március 28. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

„Öt napjuk maradt a képviselőjelölteknek, hogy aláírják a Greenpeace Zöld Nyilatkozatát. Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje már aláírta, ezzel vállalva, hogy megválasztása esetén döntéseit az alapvető környezetvédelmi szempontok alapján fogja meghozni. A Greenpeace most Orbán Viktortól, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjétől és miniszterelnök-jelöltjétől várja ugyanezt” – írja közleményében a szervezet.

A Klímaválasztás 2022 nevű kampányában mind a 106 egyéni választókerületben induló két legesélyesebb jelöltet felkereste az elmúlt hónapokban a Greenpeace, hogy a nyilatkozat aláírására kérje őket.

A kezdeményezéshez már 77 egyéni képviselőjelölt csatlakozott, a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltjei közül azonban még senki nem írta alá a Greenpeace zöld nyilatkozatát.

Közleményében a szervezet azt írja, „nyolc évünk maradt cselekedni, ha túl akarjuk élni ezt az évszázadot, verik a vészharangot a tudósok. Az április 3-án megválasztott képviselőink ennek az időszaknak a felében fogják irányítani hazánkat”.

A jelölteket egy 7 pontos Zöld Nyilatkozat aláírására kérték, a Greenpeace aktivistái az aHang, a Fridays For Future Magyarország és az Extinction Rebellion Magyarország támogatásával e-mailben, telefonon és személyesen is felkeresték a jelölteket.

A kampány célja és eszköze volt egyben a választópolgárok aktív bevonása a természetvédelembe, mint közügybe. Így a klimavalasztas2022.hu oldalon bárki üzenhetett e-mailben a jelölteknek, valamint sokan személyesen is konstruktív beszélgetést kezdeményeztek jelöltjeikkel – írja a szervezet. A jelöltektől még április 1. péntekig várják az aláírt nyilatkozatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!