Kaáli Nagy Géza: Fillérre kiszámolták, mennyi egy lombikbébi-kezelés önköltségi ára

2022. március 24. – 12:06

Másolás

Vágólapra másolva

„Az utóbbi napokban több újságcikk is megjelent a meddőségi centrumok állami tulajdonba kerülésével és irányításának átszervezésével kapcsolatban, meglepetésemre, az állami monopólium kialakításának indokai között felbukkantak olyan utalások, amelyek szerint gazdasági-finanszírozási visszaélések tették azt szükségessé” – írja az MTI OTS-ben kiadott levelében prof. dr. Kaáli Nagy Géza, a korábbi Kaáli Intézet, az intézet jogutódjaként működő Dunamenti REK Reprodukciós Központ tulajdonosa.

Mesterséges megtermékenyítés Fotó: Szigetváry Zsolt / MTVA
Mesterséges megtermékenyítés Fotó: Szigetváry Zsolt / MTVA

A professzor levele szerint mielőtt az állam 2019-ben tulajdonjogot szerzett volna a Kaáli Intézetben és a Pannon Reprodukciós Intézetben, közel egy évig tartó, teljes körű átvilágításnak vetették alá a cégeket, és a vizsgálat rendben találta az intézményrendszer szakmai és gazdasági működését.

„Ennek megfelelően teljesen megalapozatlannak tartok minden olyan kijelentést – származzon az bármely politikai oldaltól vagy a médiától – amely ezzel ellentétes vagy más megfoghatatlan célzásokat tartalmaz esetleges visszaélésekre” – írta Kaáli Nagy Géza, aki azt is megjegyzi, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, illetve annak jogelődje, az OEP határozta meg a lombikbébi kezelések valós belekerülési költségét.

„Magyarul: fillérre kiszámolták mennyi egy kezelés önköltségi ára. Ebből a meghatározott összegből kellett – szektor semlegesen – mind az állami, mind a finanszírozott magánintézeteknek gazdálkodniuk”

– írja a professzor, és azt is hozzáteszi, hogy korábban lehetett tudni, hogy évente hány lombikbébi-kezelést finanszíroz az állam, és azt is, hogy ezek eredményeként hány gyermek születik.

„Kifejezetten sajnálom, hogy ezt manapság titokban tartják” – zárja levelét a professzor.

A meddőségi klinikák államosítása azzal került be ismét a hírekbe, hogy Novák Katalin megválasztott államfő sógornője, Vesztergom Dóra került a meddőségi szektor élére.

Az Országgyűlés tavaly tavasszal szavazta meg, hogy 2022. július 1-től kizárólag az állami meddőségi klinikákon lehessen beültetést végezni. Gulyás Gergely egy nyári kormányinfón azzal indokolta a döntést, hogy hatékonyabb, ha állami kézbe veszik a reprodukciós eljárásokat, mert jelentős a finanszírozási vonzata, ráadásul azt látták, hogy vannak visszaélések.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!