Bombafenyegetést jelzett egy civil gép, riasztották a Gripeneket

2022. március 19. – 23:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint bombafenyegetés miatt kellett riasztani a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit március 19-én, az éjszakai órákban egy Grúziából Lengyelországba tartó civil Airbus A-321-es repülőgép miatt – írja az MTI.

Mint írták, a gép a román légtérben közlekedett, amikor bombafenyegetést jelzett a polgári légiirányítás felé. Az utasszállítót a román légierő gépei a román-magyar határig kísérték, ahol a feladatot a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központjának riasztása alapján átvették a Magyar Honvédség vadászgépei.

A Gripenek a határig kísérték a repülőt, annak magyar légtérből történő távozása után a feladatot a szlovák légierő vette át. A Gripenek ezt követően még rövid ideig a légtérben maradtak, majd visszatértek a kecskeméti bázisra.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom