Az Egységben Magyarország pártjai szolidárisak a demonstráló pedagógusokkal és diákokkal

2022. március 16. – 15:13

Másolás

Vágólapra másolva

Kanász-Nagy Máté arról beszélt egy szerda délutáni sajtótájékoztatón, hogy a pedagógusoknak és diákoknak szerinte elege lett a folyamatos megaláztatásból. Ma egy román pedagógus is több mint 50 ezer forinttal keres többet átlagosan egy magyar pedagógusnál – mondta. Egy kezdő pedagógus fizetése nem haladja meg a nettó 173 ezer forintot. Megalázott, az oktatási szabadságuktól megfosztott tanárok próbálják tanítani a magyar gyerekeket. A következő öt évben 20 ezernél is több pedagógus hagyhatja el a pályát, az összeomlás szélére került a magyar oktatási rendszer, tette hozzá.

Arató Gergely szerint az egész oktatási rendszer jövője függ az április 3-i választások eredményétől. Orbánék szerinte megfélemlítéssel próbálták elvenni a tanárok kedvét attól, hogy felhívják a figyelmet a már több mint tízezer fős tanárhiányról. Az egységes ellenzék szolidaritását fejezi ki a magyar pedagógusokkal, akik Orbán 12 éves kormányzása alatt a megélhetési válság szélére kerültek. Az ellenzék visszaállítaná a szabad tankönyvválasztást az iskolák számára, az értelmetlen központosítás és bürokrácia helyett visszaadnák az oktatási intézményeket a helyi közösségeknek, mondta Arató.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!