Több százmillió forintos költségvetési csalás miatt indult eljárás három őrző-védő cég vezetője ellen

2022. március 10. – 09:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivőjének csütörtöki közleménye alapján az ügyészség indítványozta három őrző-védő cég vezetőjének előzetes letartóztatását, akik ellen több százmillió forintos költségvetési csalás miatt indult most eljárás – írja az MTI.

A cégvezetőket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint az országos kiterjedtségű, őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy a munkavállalóik után ne kelljen a közterheket, valamint a vállalkozások által nyújtott vagyonvédelmi szolgáltatás után áfát fizetni, egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét vették igénybe. A megrendelők munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be, többlépcsős céghálót létrehozva, melynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás nyújtása után fizetendő áfát részben bevallották, de azt senki nem fizette meg.

A bűnszervezet a költségvetési csalás leplezésére a céghálóban szereplő gazdasági társaságokat rendszeresen cserélgette, és jutalék ellenében fiktív számlákat is kiállított.

A főügyészség által irányított nyomozásban korábban már két összehangolt akció keretében a bűnszervezet 11 tagját tartóztatták le, köztük a csoport irányítóit, az alattuk végrehajtói szinten levőket, a cégeket biztosító ügyvédet. Más gyanúsítottak szabadlábon védekeznek. Kedden hat, a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő, vagyonvédelemmel foglalkozó cég három vezetőjét vették őrizetbe. A hatóságok bizonyítékokat, több százmillió forintnyi készpénzt, ékszereket, gépkocsikat foglaltak le, üzletrészeket és bankszámlákat zároltak. Az újabb cégek több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek 2017 és 2021 között. A nyomozás szerint az okozott kár teljes értéke meghaladja a 3 milliárd forintot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!