A kormányközeli Századvég szerint a megkérdezettek kétharmada elégedett azzal, ahogyan Orbán az orosz–ukrán háborút kezeli

2022. március 9. – 12:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormányközeli Századvég Alapítvány legfrissebb kutatása szerint a magyarok több mint kétharmada (68 százaléka) ért egyet azzal, ahogyan Orbán Viktor az orosz–ukrán háború miatt kialakult helyzetet kezelte, de 27 százalékuk elégedetlenségét fejezte ki ebben a kérdésben, írja a felmérés alapján az MTI.

A márciusban ezer ember megkérdezésével készült felmérésben arra voltak kíváncsiak, hogy az ukrajnai háború kapcsán a magyarok Orbán Viktort vagy az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert tartják-e alkalmasabbnak Magyarország biztonságának szavatolására, valamint a konfliktus negatív gazdasági hatásainak enyhítésére.

A kutatás alapján a magyarok 66 százaléka gondolja úgy, hogy Orbán Viktor az erősebb vezető Magyarország biztonságának megőrzése szempontjából, ezzel szemben 25 százalékuk szerint ez inkább Márki-Zay Péterről mondható el.

A Századvég kutatása alapján a magyarok többsége szerint Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök alkalmasabb Magyarország biztonságának megőrzésére, mint Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Orbán Viktor kedden Londonban elítélte Putyin „gyalázatos ukrajnai tetteit”, de azt is mondta, nem fogja hagyni, hogy energetikai szankciókat vezessenek be Oroszország ellen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!