Nem ma lesz a nap, amikor megjön a tavasz

Nem ma lesz a nap, amikor megjön a tavasz
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A tavaszi melegebb fuvallatokra még várni kell, ezen a hétvégén hideg, napos idő lesz, de délutánra mindkét napon beborul, szél, eső, sőt, délnyugaton havas eső, sőt kisebb havazás lehet.

Az Időkép szerint Budapesten szombaton eleinte sok lesz a napsütés, délutánra azonban többfelé erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Egy-egy zápor, hózápor délnyugaton alakulhat ki. Többfelé élénk, északkeleten néhol erős lesz az északkeleti szél. Hajnalban -8, -2, napközben 3-8 fok várható.

Vasárnap reggel túlnyomóan napos idő várható, de napközben dél felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Délután a legtöbb helyen már csak szűrt napsütésre készülhetünk. Délen gyenge eső is előfordulhat, este délnyugaton havas eső, kisebb havazás is lehet. Több helyen megélénkül az északkeleti szél. Hajnalban -9, -1, délután 5-9 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn is erősen felhős lesz az ég. Kisebb havazás, havas eső, hózápor délen, a középső tájakon és helyenként nyugaton is előfordulhat. Élénk, a Dunántúlon és északkeleten erős, néhol viharos lesz az északi szél. Hajnalban -7, -1, délután 2-6 fok valószínű.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése ehhez hasonló a szombati napra. Mint írják, alapvetően sok lesz felettünk a felhő, de a nap első felében még időnként elvékonyodhat a felhőtakaró. Több napsütés inkább a keleti, délkeleti tájakon lehet. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb egy-egy zápor, hózápor fordulhat elő. Az északkeleti légmozgás sokfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. Késő estére -4 és +2 fok közé hűl le a levegő.

Estétől csökken a felhőzet, a gomolyfelhők nagy része feloszlik, és a legtöbb helyen kiderül az ég. Reggelre azonban a déli megyék fölött ismét megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem várható. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -1 fok között valószínű, de az északi völgyekben hidegebb is lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!