Egyeztetésre hívta a MÁV a mozdonyvezetőket, hogy a háború alatt ne sztrájkoljanak

2022. március 4. – 17:58

frissítve

Egyeztetésre hívta a MÁV a mozdonyvezetőket, hogy a háború alatt ne sztrájkoljanak
A kép forrása: MÁV

Másolás

Vágólapra másolva

Egyeztető megbeszélésre hívta a Mozdonyvezetők Szakszervezetét a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója március 7-ére, hétfőre – közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.

A MÁV-Volán-csoport közleményében kiemelte: az ukrán-orosz háborús konfliktus miatt a jelenlegi helyzetben rendkívül fontos, hogy az ország kiszámítható és biztonságos közlekedési szolgáltatásokra támaszkodjon, ezen belül is a vasúti személy- és áruszállítás biztosított legyen. A MÁV által működtetett, jelenleg gördülékeny folyamatot a Mozdonyvezetők Szakszervezetének március 10-re tervezett sztrájkja lassíthatja – jelezték.

Az utazóközönség biztonsága és a közszolgáltatás stabil működése érdekében szükségesnek tartják, hogy a helyzet megnyugtató rendezése mindenképpen tárgyalásos úton történjen, ezért hívta a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója egyeztető megbeszélésre a Mozdonyvezetők Szakszervezetét – írták a közleményben.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének küldöttközgyűlése február 2-án döntött arról, hogy március elején határozatlan ideig sztrájkot hirdetnek a vasúti személy- és áruszállítás területen, ha addig nem jön létre megállapodás a 2021. évi reálkereset-veszteségük kompenzálására.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!