Márki-Zay a határon: Nem számít, ki magyar, ki ukrán, ki orosz, ha háború elől menekül, segítenünk kell rajta

2022. március 02. – 11:58

Márki-Zay a határon: Nem számít, ki magyar, ki ukrán, ki orosz, ha háború elől menekül, segítenünk kell rajta
Fotó: Márki-Zay Péter Facebookja

Másolás

Vágólapra másolva

Márki-Zay Péter élőben jelentkezett be Záhonyból, a magyar–ukrán határon lévő településre folyamatosan érkeznek a háború elől menekülők. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint most leginkább pokrócokból van hiány, élelmiszer és higiéniai termékek is kellenek, de jelenleg pokrócokra van a legnagyobb szükség. Szükség lenne maszkokra, tesztekre és jelentősebb orvosi segítségre is. Márki-Zayék tegnap este érkeztek meg a határra, ahová elvitték az ellenzék által gyűjtött adományokat.

Nagy szükség van továbbá azokra is, akik lakhatást ajánlanak fel a háború elől menekülőknek – mondta Márki-Zay, aki beszélt arról is, hogy az ellenzék a kampányuk bevételeit ezekben a napokban a menekültek támogatására fordítja. Itt nem számít, ki magyar, ki ukrán, ki orosz, ha háború elől menekül, segítenünk kell rajta, „az embertelenségben is embernek lehet maradni” – mondta. Magyarországon szerinte az Orbán-kormány sok szempontból leépítette a menekültek befogadására alkalmas kapacitásokat, „ezt most vissza kell fejleszteni”.

Márki-Zay után felszólalt Sápi Mónika, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es választókörzetének ellenzéki jelöltje is, aki arról beszélt, hogy szerinte messze nem koordinálták olyan jól a menekültek fogadását a határátkelőknél, például Beregsuránynál, mint ahogy kellett volna. Sokan órákig ácsorogtak a hidegben, a wc-kbe jártak be melegedni stb. Szerinte látszatintézkedések vannak, ő még itt nem látott kormánypárti politikust, „aki akár egy szendvicset adott volna a menekülteknek”.

Kiss Márió, a Mindenki Magyarországa Mozgalom roma politikusa szerint sok olyan Kárpátaljáról érkezett, magyar állampolgársággal is rendelkező roma van például a záhonyi vasútállomáson, akiknek nem adnak megfelelő segítséget.

Ráadásul szerinte találkoztak olyan kárpátaljai magyarokkal is, akiket korábban bejelentettek Magyarországon valamelyik határ menti településre, tehát hivatalosan van itteni lakcímük, de ez csak papíron igaz, csak a szavazatuk miatt volt erre szükség, ők ott most ebben a krízisidőszakban nem tudnak lakni. Viszont ezért ők most nem jogosultak semmilyen, menekülteknek járó segítségre.

Magyar Zoltán nyugalmazott rendőr alezredes, a helyi MSZP politikusa arról beszélt, szerinte a kormány mintha elfelejtette volna, hogy járvány van, a menekülteknek maszkokra lenne szüksége, és tesztelni is kellene az érkezőket. Orvosi sátorra is szükség lenne, a hosszú utazás és a kinti traumák hatására sokaknak fáj a feje, le vannak gyengülve. Sokkal jelentősebb orvosi szolgáltatásra lenne szüksége az érkező menekülteknek – mondta.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!