Menczer Tamás: Nem kínos Szijjártó orosz kitüntetése, de ha lesz ideje, biztos átgondolja, hogy visszaadja-e

2022. február 28. – 20:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány büszke a szuverén külpolitikájára, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Menczer Tamás külügyi államtitkár. Az is kiderült, hogy az államtitkár nem tartja kínosnak Szijjártó Péter közelmúltban kapott orosz kitüntetését sem.

Magyarország azért sem enged át fegyverszállítmányokat a területén Ukrajnába, mert ezzel például veszélybe sodorná a humanitárius segítséget szállító konvojokat is – mondta a nyitó kérdésre Menczer Tamás. Arra a kérdésre, hogy nem Putyint nyugtatja-e a magyar kormány ezzel a döntéssel, és hogy szóba került-e ez a téma nemrég az Orbán–Putyin-találkozón, Menczer azt mondta, ezt kizártnak tartja.

Az alapvető biztonság miatt döntött így a kormány, nem pedig azért, mert – mint ahogy a riporteri kérdésből az felmerülhetett – megvásárolták volna az oroszok Orbánt az olcsó gázzal, tette hozzá. Arra, hogy más uniós országok szállítanak fegyvert Ukrajnába, Menczer úgy reagált: nem tiszte más országok politikáját minősíteni a fegyverszállítással kapcsolatban, a magyar kormánynak a békepártiság, a béke mellett állás az álláspontja.

A riporter arra is rákérdezett, hogy ha lenne fegyvere az országnak, amit tud nélkülözni, küldenénk-e belőle az ukránoknak, mire Menczer így felelt: nincs ilyen szándék akkor sem, csak a baloldalnak van szándéka erre. Ekkor a riporter szó szerint felolvasta Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének szavait, hogy rámutasson, a nyilatkozat nem arról szólt, amit Menczer mond, de az államtitkár kötötte az ebet a karóhoz, hogy a magyar szavak szabályai alapján pedig de, lenne olyan helyzet, amiben Márki-Zay katonákat küldene harcolni.

Arra a vádra, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin ügynöke lenne, Menczer azt közölte, hogy „emlékezzünk vissza a szép emlékű Totó kutya megsimogatására”, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként vendégül látta Putyint. A riporter felemlegette Orbán akkori – mai álláspontjával köszönő viszonyban sem levő – kijelentését, miszerint „nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni”, de erre Menczer azt válaszolta, hogy Orbán Viktor álláspontja konzekvens, ő a magyar érdeket képviseli.

Mint a beszélgetésből kiderült, az államtitkár nem tartja kínosnak a kormányra nézve az orosz–ukrán háborúban tanúsított külpolitikáját, sőt a magyar kormány büszke a szuverén külpolitikára, és a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzésére, aminek eredményeképpen nem kell évente félmillió forinttal többet fizetnie egy családnak. Menczer kategorikusan cáfolta újra, hogy az olcsó gáznak szerinte nem az az ára, hogy kimaradunk a háborúból.

Menczer ugyanígy nem tartja kínosnak Szijjártó Péter külügyminiszter közelmúltban kapott magas rangú orosz kitüntetését sem, hiszen Szijjártó „azon dolgozik, hogy a békét helyreállítsa, a kárpátaljai magyarok érdekeit képviselje”. Kérdésre kiderült, hogy a kitüntetés esetleges visszaadásáról nem beszélt Szijjártóval, de mint hozzátette, „ha majd a külügyminiszternek a sok dolga mellett lesz ideje, majd biztos átgondolja” azt. Elmondta még, hogy a magyar kormány gázolajat, élelmiszert szállított Ukrajnába az elmúlt napokban, és előkészít egy 600 millió forintos segélycsomagot is.

Arra a kérdésre, hogy a Paks II-ről szóló szerződést át kell-e gondolni, Menczer azt válaszolta: nem szeretnék, hogy a háború árát a magyaroknak kelljen megfizetniük – az energia ezért nem került a szankciós listára. Véleménye szerint az orosz gáztól való függés nem veszélyes, mert inkább az lenne a veszélyes, ha a magyar családoknak évi félmillióval többet kellene fizetniük az energiaszámlán.

A végére két villámkérdés maradt: jöhet-e külföldi NATO-katona Magyarország területére, és hogy támogatja-e a kormány, hogy Ukrajna EU-tag legyen? Menczer az elsőre azt válaszolta, hogy nincs szükség rá, a másodikra pedig azt, hogy majd ezt a kérdést illetékesek megvitatják, és eldöntik, amikor kell.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!