Tarifaemelésért tüntetnek a taxisok a Városházánál

2022. február 16. – 14:14

Tarifaemelésért tüntetnek a taxisok a Városházánál
Fotó: Kaiser Orsolya / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Ma a taxisok egy része az ablakom alatt tüntet, mert emelni szeretnék a tarifákat”, írta Karácsony Gergely a Facebookon.

Helyszínen lévő kollégánk fotói szerint néhány tucat taxis gyűlt össze a Városházánál, például „tarifaemelést” feliratú plakáttal.

A főpolgármester szerint az tény, hogy nagy az infláció, de a főváros 70 százalékos kedvezményt adott a taxisdrosztdíjból, ami több százmilliós bevételkiesést jelentett nekik. Karácsony szerint hónapok óta tárgyalnak a taxis szervezetek képviselőivel egy esetleges emelésről, keddtől pedig a kormány is engedi, hogy az önkormányzatok engedélyezzék a taxis díjak emelését.

Fotó: Kaiser Orsolya / Telex
Fotó: Kaiser Orsolya / Telex

Ezért aztán Karácsony azt javasolja, tárgyaljanak tovább, „állapodjunk meg egy méltányos emelésben, amit beviszünk a Fővárosi Közgyűlés elé, és ha van teljes körű szakmai és politikai konszenzus, akkor dönthetünk a taxisok sok szempontból jogos igényeiről”.

A koronavírus 2020-as első hullámának idején a taxisofőrök zöme egyáltalán nem tudott dolgozni, mivel a korlátozások miatt gyakorlatilag nem volt igény szolgáltatásukra. Volt olyan időszak, amikor a szolgáltatók kétharmada szüneteltette a tevékenységét. Ezért sokat váltottak, és azok, akik akkor elhagyták a taxizást, egyelőre nem nagyon akarnak visszatérni. 2022-re úgy tűnik, kilábalóban van a taxis szektor a koronavírus-járvány okozta sokkból, de messze még a járvány előtti szint.

Fotó: Kaiser Orsolya / Telex
Fotó: Kaiser Orsolya / Telex

A taxisok szerint hiába van egyre nagyobb kereslet a szolgáltatásukra, ha a koronavírus-járvány közvetve továbbra is megnehezíti az életüket, és az általános drágulás ellenére nem emelhetnek a tarifájukon. Vagyis a létszámhiányon túl is összetett problémáról van szó:

  • A fővárosi lezárások miatt a legtöbb útvonal lassabb most, mint a járvány kezdete előtt, így miközben eleve kevesebb a taxis, a hiányt csak fokozza, hogy minden út hosszabb ideig lefoglalja az adott taxit.
  • A koronavírus miatt tapasztalható autóalkatrész-hiányként jelentkezik ebben az esetben, ami miatt ha egy taxis járművét szervizelni kell, az akár hetekre is kieshet a forgalomból.
  • Megdrágultak az alkatrészek, illetve az autók ára is megugrott, a taxisok költségeit tovább növeli az is, hogy a magyarországi taxik átlagos kilométerdíja alig felerészben követi a benzin és a gázolaj áremelkedését.

A témáról itt írtunk bővebben.

Frissítés a demonstráció főszervezőjének álláspontjával

„Összetett probléma ez, magasak a kiadásaink is, a tagdíjak és a biztosítási költségek, és ott van például az is, hogy egy taxinak nagyon szigorúan meg vannak határozva a paraméterei és az is, hogy mennyi ideig lehet használni egy autót taxizásra. Az autók ára, akár használt akár új, is drágul évről évre, mint minden más, ezeknek az autóknak az árát is valahogy ki kell termelnünk. A másik évek óta fennálló probléma a fuvarszervezői kör és taxis közösségek közötti különbség, mást diktál a fuvarszervezői érdek és a taxis érdek, annak ellenére, hogy együtt dolgoznak, mégis valahogy lehetetlen közös megegyezésre jutni. Szeretnénk
konszenzusra jutni minden féllel és azt is szemet előtt tartani, hogy továbbra is minőségi legyen a taxi szolgáltatás a fővárosban és ne híguljon fel a szakma” – mondta a Telexnek Horacsek Róbert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!