Vadai: A honvédelmi miniszter már nem ura a minisztériumának, NER-es üzleti körök intézik a beszerzéseket

2022. február 14. – 12:55

Másolás

Vágólapra másolva

Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter tartott sajtótájékoztatót Hódmezővásárhelyen az ellenzék közös honvédelmi programjáról, elképzeléseiről. Márki-Zay szerint most különösen fontos, milyen irányba mennek Magyarország hadügyei, amikor rossz esetben küszöböm állhat egy fegyveres konfliktus is Ukrajna és Oroszország között.

„Amelyben egyértelműen ki kell jelentenünk, hogy Putyin az agresszor. Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett”

– fogalmazott, és hozzátette, hogy „végtelenül fölháborítónak tartjuk, hogy Orbán Viktor nem utasította vissza Putyin elnöknek azt a felvetését, hogy Magyarországnak ki kellene lépnie a NATO-ból”. Az ellenzék ezzel szemben az Európai Unióban, az egységben és a NATO-ban látja Magyarország jövőjét, mondta. Majd újra elmondta, hogy az önálló határőrség visszaállításáról döntenének a kormányon, illetve a kibertámadások elleni védelem egyre fontosabb, ami fontos területe lesz a honvédelemnek.

Vadai Ágnes arról beszélt, a közös európai hadsereg gondolatát támogatja az ellenzék, de nem csak az európai hadseregek együttműködését, hanem az európai titkosszolgálatok együttműködését is szeretnék.

Vadai szerint 2010 és 2018 között magára hagyta a hadsereget, és sokszor csak annyi pénzt biztosított, ami épp elegendő volt a túlélésre. Aztán '18 után látványos költekezésbe kezdtek, de titkosan, sokszor a kormánypárti képviselők sem tudták, hogy a kormány milyen közbeszerzések alóli mentesítéseket kért a kormány. Tavaly ősszel hoztak nyilvánosságra egy adatot: 12 ezer milliárdot költöttek haditechnikai beszerzésekre, ami most már 18-20 ezer milliárd lehet, mondta. Vadai szerint támogatható a modernizálás, de a titkos, nem a haza érdekét szolgáló beszerzéseket nem támogatják. Választási győzelem esetén az összes beszerzést átvizsgálnák.

Vadai szerint a NER a honvédségbe, a honvédelmi tárcába is betette a lábát, szerinte a jelenlegi miniszter már nem ura a minisztériumának, üzleti körök intézik a beszerzéseket. Vadai arról is beszélt, hogy az ellenzék nemet mond a militarizált államra. Azt gondolják, a védelem, az országra való vigyázás az együttes ügyünk, de semmiképp nem támogatják, hogy az állampolgárokat elriasztó és fölösleges militarizáció menjen végbe úgy, hogy ráadásul nemzetbiztonsági szempontból megkérdőjelezhető cégek kerüljenek a tárca környékére.

A DK-s politikus arról is beszélt, hogy nők és férfiak is ki voltak téve szexuális zaklatásoknak, támadásoknak a magyar honvédségben, de sajnos a miniszter, a honvédségi vezetők a szőnyeg alá söpörték, nem akartak ezzel foglalkozni. Márki-Zay szerint a hadügyi szakterület jó kezekben van Vadainál.

A sajtótájékoztatóra a Fidesz is reagált. Szerintük a baloldal valódi programja Magyarország biztonságának és védelmének feladása. „A baloldal kormányzása alatt leépítette a honvédséget, most is első dolga lenne a rendőrök és katonák visszahívása a határvédelemről” – írják, illetve hogy „a baloldal bevándorlóországot csinálna hazánkból, mindenhol ezt teszi, ahol hatalomra jut.” Hozzáteszik: Gyurcsány, határkerítés lebontása, kötelező migránskvóta, Brüsszel, Soros-hálózat, illegális migráció, bevándorlóország.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!