A csepregi gyermektragédia után mindkét szülő kórházba került, a szomszédok is csak találgatják a halál okát

2022. február 10. – 06:07

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre nincs gyanúsítottja annak a keddi halálesetnek, amelynek az áldozata egy 2,5 éves kisfiú volt a Vas megyei Csepregen, írja a Blikk. Halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanújával nyomoznak ismeretlen tettessel szemben.

A lap szerint a férj három műszakban dolgozott, a tragédia időpontjában ő volt odahaza a két legkisebb fiúval, és miután észlelte a gyermek halálát, öngyilkosságot kísérelt meg.

Megszólalt néhány szemtanú is. „Mi reggel fél 7-kor láttuk hogy az apuka gyalogosan érkezett haza az éjszakai műszakból és bement a házba” – mondta egy férfi, aki a szomszédos ház tetőszerkezetének felújításán dolgozott.

Egy szomszéd pedig arról számolt be, hogy a család három éve költözött ide, jóravaló emberek, az apa három műszakban dolgozott, és emellett még a házat is igyekezett csinosítani.

A Bors szerint a tragédia után az anya is kórházba került, a gyerekek elhelyezéséről a gyermekvédelem gondoskodott. A lap megszólaltatta az egyik apai nagyszülőt, P. Jánost, aki csak nyolcéves koráig tudta nevelni a gyermekeit. „Sokáig nem volt munkám, ezért úgy ítélték meg, hogy nem vagyok képes a gyerekeimről gondoskodni. Évekig látogattam őket az intézetben, aztán Jancsi már nem volt rám kíváncsi. Mindössze öt kilométerre lakunk egymástól, de sosem futottunk össze” – idézte fel a történteket.

A lap azt írja, hogy János és Alexandra a gyermekotthonban ismerkedett meg, itt szerettek egymásba, és kezdtek új életet. Öt gyermekük született, és a nő a hatodikkal várandós.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!