Újabb három ember került előzetesbe a Schadl–Völner-ügyben

2022. február 3. – 07:03

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan a bíróság korábban elutasította a letartóztatásukat, a Központi Nyomozó Főügyészség sikeres fellebbezése nyomán újabb három ember került előzetesbe a Schadl–Völner-ügyben. Eredetileg Schadl Györgyöt, illetve a gyakran csak „Gazdámként” említett R., valamint a végrehajtói kar elnökének sofőrjét tartóztatták le annak ellenére, hogy az ügyészség összesen hat embert akart rács mögött látni.

A főügyészség fellebbezett az ügyben, a bíróság pedig az RTL Klub Házon kívül című műsorának információi alapján meg is változtatta a döntését, így végül mégis előzetesbe került a három meg nem nevezett gyanúsított.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!