Bejött a papírforma: Világi Oszkár az ETO új tulajdonosa

2022. február 3. – 11:31

Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Ma reggel hivatalosan bejelentették, hogy a felvidéki magyar üzletember, Világi Oszkár lett a patinás ETO FC Győr tulajdonosa. Világi közösséget építene, úgy, mint Dunaszerdahelyen, telt házat vizionál, jövőre kitűzik célként az első osztályba való feljutást. Az üzletember kérdésünkre azt mondta: nem tudja, ki licitált az ETO stadionra.

ETO címeres kabátban ment csütörtöki reggeli rádióinterjújára Dézsi Csaba András polgármester, és már a délelőtt kilenc órára meghirdetett sajtótájékoztató előtt bejelentette: Világi Oszkár megvette az ETO-t. A futballisták teljesítménye kapcsán „sok kritikát megfogalmaztam, amit máig tartok” – jelezte, hozzátéve, példaképek kellenek, és egy olyan csapat, melyet a szurkolók magukénak tudnak érezni. A mostani teljesítmény nem méltó Győrhöz, hisz például a világ legjobb kézilabdásai is itt szerepelnek – vont kissé furcsa párhuzamot. Hozzátette: ha a másodosztályban minden évben az első tízbe kerülés a cél, akkor soha nem lesz eredmény. A sajtótájékoztatón Dézsi arról beszélt: Mányi József, a volt tulajdonos azt mondta neki, nem szeretné az NB I.-be vinni a csapatot, így olyan mecénást kellett keresni, aki sikeres, ambiciózus.

2021 júniusában egy asztalhoz ült Szeles Szabolcs győri alpolgármester, Világi Oszkár felvidéki üzletember, Dézsi Csaba András polgármester és Mányi József, az ETO akkori tulajdonosa – Fotó: Dézsi Csaba András Facebook-oldala
2021 júniusában egy asztalhoz ült Szeles Szabolcs győri alpolgármester, Világi Oszkár felvidéki üzletember, Dézsi Csaba András polgármester és Mányi József, az ETO akkori tulajdonosa – Fotó: Dézsi Csaba András Facebook-oldala

Először nemet mondott

-Dézsi Világi Oszkárt olyan embernek írta le, „aki él-hal a fociért, szépen felépítette a DAC-ot. Amikor Dunaszerdahelyen jártam a meccsükön, megdöbbentem, ilyen profizmust még nem láttam.” Mint mondta, megkérte, nem gondolkodna-e az ETO-ban való szerepvállaláson, de akkor nemet mondott, viszont szereti a kihívásokat. Mostanra eljutottunk oda, hogy végbement a tulajdonosváltás. „Köszönöm, hogy belevágsz ebbe a szép feladatba, és köszönet az ETO-szurkolóknak a türelemért. Sikerekre, NB I.-re vágyunk. Még messze a cél, de Világi Oszkár szeretne itt stabil első osztályú csapatot faragni” – mondta, emlékeztetve arra is, hogy Dunaszerdahely Győr testvérvárosa. „Világi tudatosan építi cégét, karrierjét és a DAC-ot: menjenek ki Dunaszerdahelyre, látják, mi lesz Győrben” – hangzott el.

A régió szellemisége kötelez

Az új tulajdonos, Világi Oszkár két klubja múltjáról beszélt, szerinte a DAC rosszabb állapotban volt, mint az ETO, amikor átvette. Győrben hamarabb kezdtek infrastruktúrát építeni, így gazdaságilag stabil klubot vesz át. Úgy látja, a DAC közösséget teremtett, ami túlnyúlik Dunaszerdahely határain. Győrben ez nincs meg. „Több okból jöttem Győrbe: a szakmai tudás átadása a két akadémia mellett döntő volt, hogy az ember megérzi, hogy ezt fel kellett vállalni. Ha lehetőségem van segíteni a klubnak, ez a kötelességem, a régió szellemisége kötelez, hogy megtegyem.”

Elmondta: a kluboknak közösségteremtő ereje van, szeretné, ha az ETO-nál is így lenne. „Szeretném visszahozni a csapatot a szurkolókhoz: nélkülük, támogatók nélkül nem lesz értelme. Az, ami a DAC-ban megtörtént, hogy megtelt a stadion, Győrben könnyebb lehet elérni. Ehhez a közösségnek mögénk kell állni, ezért is tartjuk a városházán a sajtótájékoztatót. A városok közeledésének legjobb módja a két futballcsapat lesz. NB I.-be kell jutni, a legjobb akadémiai fiataloknak át kell kerülniük a felnőtt csapatba. Más szívvel is játszik, aki az akadémiáról jön. Úgy vélem, európai szintű futballistákat nevelő régiót tudunk létrehozni” – jelezte, a mostani csapatnak és vezetésnek bizalmat ad, de következő szezon elejére kell késznek lenni, az NB I.-es feljutásra.

Langyos víz – Újabb bajnokcsapatról álmodozó szurkolók így látják most az ETO másodosztályú szereplését – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Langyos víz – Újabb bajnokcsapatról álmodozó szurkolók így látják most az ETO másodosztályú szereplését – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex

Klubot vett stadion nélkül

Világi fontosnak tartja, hogy rendeződjenek az ETO ingatlanjai körüli tulajdonviszonyok, s edzőpályákra is szükség van. Mi is beszámoltunk róla, hogy a stadionnak, az edzőközpontnak, a hotelnek és az ETO Parknak is új tulajdonosa lesz. A lezárt árverésen nyertes cég azonban még nem állt nyilvánosság elé. „Remélem, a felszámolási eljárás végén az új tulajdonossal sikerül majd megegyezni, a stadiont, pályát tudjuk majd használni” – mondta. A Telex azt kérdezte az üzletembertől: tudja, ki volt a licitáló, és ki lesz a leendő tulajdonosa az ingatlanoknak? „Nem” – jött a szűkszavú válasz.

A nemzetközi szabályozás értelmében lehet-e két klubnak ugyanaz a tulajdonosa? – jött az újabb kérdés. „Az UEFA jogászait bevonva keressük a megoldást. A befolyásolási tényező lesz döntő, mértékének meghatározása dönt majd” – jelezte.

Ahogy a Győri Új Szókorábban már megírta, Világi jobbkeze ügyvezetőként mostantól az ETO-nál a rozsnyói születésű Soldos Péter lesz: a 49 éves szakember tíz évig dolgozott erőnléti edzőként a magyar kézilabdában, pár éve a Telekom-Veszprém ajánlatát saját bevallása szerint azért nem fogadta el, mert inkább a sportdiplomataként vagy sportvezetőként szeretett volna bizonyítani.

Így jutottunk el idáig

A szebb napokat is megélt ETO 2015-ben, a Quaestor-csőd után zúgott vissza a harmadosztályba úgy, hogy előtte két évvel még az NB I. bajnoka volt. A Verebes-féle Aranycsapaton felnőtt győriek nagy része egy ideig kitartott itt is a csapat mellett, ám aztán az NB II.-be sem volt egyszerű feljutniuk, azóta pedig minden évben csak álom az első osztályú tagság.

A szegedi üzletember, Mányi József 2017 decemberében vette meg az ETO-t, megfogalmazása szerint az összeomlástól mentette meg, ennek fejében megállapodott az akkori városvezetővel, Borkai Zsolttal, hogy Győr anyagilag is támogatja a klubot. Megbeszélték, hogy nem lesz még kényszer az NB I.-be való feljutás, előbb az alapokat szilárdítják meg.

Csakhogy a Quaestor-botrány után a Borkai-botrány jött, a városvezető 2019 októberében lemondott, a helyére került Dézsi Csaba András viszont a következő tavasszal kijelentette Mányinak, hogy a város egy fillérrel sem támogatja az ETO-t, s kritizálta a labdarúgók teljesítményét. „Ezt a lelketlen, szívtelen, munkának nem nevezhető teljesítményt nem vagyok hajlandó pénzzel honorálni. Ha ezt munkának nevezném, amit a győri ETO színeiben futballozó emberek manapság produkálnak a pályán, az sértő lenne azokra a győri dolgozó emberekre, akik munkával keresik meg nap mint nap a kenyerüket.”

Az ügyben a polgármester akkori „megmondóembere”, Petrov Iván sportért felelős biztos volt, aki tovább folytatta a gondolatmenetet: „a cél az, hogy Győrben újra a város hagyományainak megfelelő színvonalú labdarúgás legyen. Ha a jelenlegi tulajdonosban nincs meg erre a szándék, akkor magyarázkodás és másokra mutogatás helyett segítse a labdarúgást és adja át olyan embernek a csapatot, akinek tényleg az ETO-ért dobog a szíve.”

Ez aztán ütött, erre reagálva a szegedi üzletember kijelentette, hajlandó eladni a klubot, majd lemondott, ám aztán – egészen idáig – mégis maradt.

Azóta elsimultak a viták a színfalak előtt, mögötte pedig megint a tulajdonoskeresés – ahogy írtuk, a város mentorálásával. Világi Oszkár tavaly jött képbe: Világi a dunaszerdahelyi futballklub többségi tulajdonosa, Slovnaft-vezérigazgató, Mol igazgatósági tag, SZFE-alapítvány kuratóriumi tag. „Racionális, hogy a két klub tudna segíteni egymásnak, a fiatalok arra kényszerítenek, hogy együttműködjünk” – mondta decemberben a Digi Sportnak. Információink szerint már hónapok óta zajlott a klub jogi átvilágítása, de az adásvétel februárra tolódott.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!