M. Richárd ügyvédje feljelentést tett, mert állítása szerint a férfi 24 óráig feküdt a cellájában ellátatlanul a sztrókja után

2022. január 29. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

M. Richárd ügyvédje az RTL Klub Fókusz című műsorában azt mondta, hogy a Dózsa György úti baleset miatt tavaly nyáron három és fél évre elítélt férfi decemberi sztrókja után nem kapott megfelelő egészségügyi ellátást. Karácsonykor tévesen elterjedt, hogy a börtönbüntetését töltő férfi meghalt, ügyvédje szerint ugyanakkor csoda, hogy a férfi életben van.

Mocsai Gergely állítása szerint amikor tavaly december 24-én sztrókot kapott M. Richárd, 24 órát feküdt a cellájában ellátás nélkül. Az ügyvéd azt mondja, hogy egy bv-alkalmazott ápolói vizsgálatról szóló jegyzőkönyve szerint a sztrók napján 21:33-kor megvizsgálták a férfit, azonban mentőt nem hívtak hozzá és orvosi ellátást sem kapott – erre csak egy nappal később, december 25-én este került sor. M. Richárd cellája az ügyvéd szerint be van kamerázva, így a felvételek bizonyíthatják az állítását. Az ügyvéd segítségnyújtás elmulasztása, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tett feljelentést az ügyben.

A Fókusz megkereste a büntetés-végrehajtás sajtóosztályát, hogy választ kapjon M. Richárd sztrókjával kapcsolatos állításokra, azonban azt a választ kapták, hogy az információ bűnügyi személyes adatnak minősül, ezért a jogszabályok szerint nincs lehetőség a konkrét személyre, eseményre vonatkozó kérdésekre választ adni. Általánosságban viszont annyit elmondhatnak, hogy olyan eset nem fordulhat elő magyar börtönben, így a szombathelyiben sem, hogy eszméletét vesztő, rosszul lévő fogvatartott ne kapna megfelelő és azonnali egészségügyi ellátást, illetve a börtön egészségügyi személyzete ilyen esetben ne hívna mentőt.

Forrás: RTL Klub Fókusz
Forrás: RTL Klub Fókusz

Az élettárs a riportműsorban úgy nyilatkozott, hogy embertelenül bánnak a férfival a börtönben. Elmondása szerint M. Richárd azt követően, hogy súlyos állapotban szállították a szombathelyi kórházba, jelenleg tolókocsiban ül. Beszélni ugyan tud, de sokszor zavart, többször elesett a cellában, és a börtönben már több mint 40 kilót fogyott. A nő hetente egyszer 40 percig beszélhet M. Richárddal Skype-on, aki arról számolt be neki, hogy amikor rosszul volt, két órát várt egy pohár vízre, amikor pedig nem tudott magától megfordulni az ágyban, délelőtt kérte, hogy fordítsák át, de az csak este történt meg.

M. Richárd élettársa szerint a férfinak korábban szívbillentyű műtétje volt, emiatt hathavonta lenne kötelező kontrollvizsgálata, amikor beállítanák a gyógyszereit, azonban tudomása szerint ez 2021. január 18-a óta nem történt meg – ahogy semmilyen más vizsgálat sem a többi betegsége miatt. Állítása szerint a férfinak alvási apnoéja (alvás közbeni légzéskimaradás), mellékvesekéreg elégtelensége, szteroidfüggősége és prosztata problémája van, azonban a gyógyszeres kezelésének felülvizsgálatát elmulasztották a börtönben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!