BKV: Emberi mulasztás okozhatta a metróbalesetet

2022. január 25. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

A január 21-i éjszakai metróbaleset körülményeit nemcsak az illetékes hatóságok, hanem a BKV szakemberei is azonnal vizsgálni kezdték, áll a közlekedési cég közleményében.

Eszerint a BKV elsődleges vizsgálata megállapította, hogy a Kőbánya-Kispest állomás kihúzójában az egyik metrószerelvény tilos jelzésre indult el. Ráadásul a szerelvényen a vonat indítását, mozgását, sebességét folyamatosan felügyelő rendszer is ki volt kapcsolva. Az adatok szerint minden egyéb biztonsági rendszer (pl. automata stop) működött.

Forrás: Újpest-Káposztásmegyeriek közösségi oldal
Forrás: Újpest-Káposztásmegyeriek közösségi oldal

Ennek alapján nagyon valószínű, hogy emberi mulasztás okozhatta a balesetet, vonja le a következtetést a BKV a közleményben. Fontosnak tartották azonban leszögezni: a vizsgálatok tovább folytatódnak, hiszen teljeskörűen, valamennyi körülményt és adatot figyelembe kell venni.

Hozzátették: az esemény a metrófelújítási munkálatokat nem befolyásolja, viszont a helyreállítási munkák befejezéséig a Határ út és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat. Addig is kérik-köszönik az utasok türelmét és megértését.

Mint írtuk, a 3-as metró Kőbánya-Kispest végállomásánál péntek éjjel két metrószerelvény ütközött össze. Egyik sem szállított utasokat, személyi sérülés nem történt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!