Idő előtt felbontott feladatsor miatt 160 diáknak újra kell írnia a középiskolai felvételi vizsgát – az iskola elismerte, hogy hibázott

2022. január 22. – 14:37

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton közel 73 ezer gyerek írt középfokú felvételi vizsgát magyarból és matematikából. A tanulók vagy 9. évfolyamra, vagy 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba jelentkeztek, vagy az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkeztek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében azt írta, hogy a vizsgákat járványügyi előírások betartatása mellett tartották. Az iskolák fenntartói vagy a kormányhivatal a vizsgahelyszínek körülbelül 20 százalékát ellenőrizte, és az egyik helyen csúnya szabálytalanságokat találtak.

„Itt a magyar feladatlapokat idő előtt felbontották, ami alkalmat biztosíthatott a visszaélésre, így az adott vizsgahelyszínen a magyar írásbeli vizsgát az érintett mintegy 160 tanulónak a pótidőpontban kell megírnia” – írta az Emmi.

A Hvg.hu úgy tudja, hogy a budapesti Kürt Alapítványi Gimnáziumnál fújták le az ellenőrök a felvételi vizsgát, mert a gimnázium egyik termében felügyelő tanár 10 óra előtt pár perccel nyitotta ki a vizsgakérdéseket tartalmazó borítékot.

Nem sokkal 10 óra után a jelenlévő diákokkal közölték, hogy nem írhatják meg a magyar nyelv felvételit, legfeljebb csak a matematikát, vagy dönthetnek úgy, hogy jövő hét csütörtökön írják majd meg mindkettőt. Végül ez utóbbi mellett döntöttek.

Egy szülő azt közölte a Telexnek, hogy a felvételiző diákoknak azt mondták, hogy 9.30 helyett 9.20-kor nyitották ki a vizsgakérdéseket tartalmazó dobozt. Az ellenőrök a 11 órától írt matematikai felvételin is jelen voltak, szinte minden teremben ült egy-egy, de a vizsga közben is gyakran be-be nyitogattak az osztályokba, ami zavarta is a diákokat. A szülő furcsállja, hogy ilyen hibát találtak az iskolánál, mert rutinos felvételiztető intézményről van szó, korábban másik gyerek is itt írt felvételit, és profinak tűnt a gimnázium.

A történtekre reagálva, Molnár Lajos iskolavezető nyilatkozatot küldött el több lapnak, így a Telexnek is. Molnár azt írta, hogy „az iskola munkatársai a felvételi lehető legjobb, időben történő előkészítése érdekében nem az előírás szerinti időpontban, nem 9 óra 30 perckor, hanem hamarabb, 9 óra 10 perc körül nyitották ki a magyar feladatlapokat.” Az igazgató jelezte továbbá, hogy elnézést kérnek az érintett családoktól, diákoktól és szülőktől.

„A szabályok, előírások betartására minden esetben nagyon ügyelünk. Ez nem jelenti azt, hogy ne fordulna elő, hogy hibázunk. Ez esetben is ez történt, a legjobb szándék mellett is. Az ügyben természetesen vizsgálatot indítottunk, s a szükséges intézkedéseket meg fogjuk hozni” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!