A kínai vakcinát a WHO jónak találta

2022. január 21. – 07:43

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán büszke a magyar orvosokra, ápolókra, közigazgatási szakemberekre, rendőrökre, katonákra, „jó ország ez” – jegyezte meg. A baloldal nem tud szerinte különbséget tenni a kormány támadása és az ország leminősítése között. „Úgy kell a politikában egymással vitatkozni, hogy az országot ne leminősítsük, hanem inkább felemeljük, hiszen ez a mi közös hazánk.”

Komoly nemzetközi szervezetek foglalkoznak a vakcinákkal, ezek nehéz tudományos, szakpolitikai kérdések – mondta Orbán. Ő 16 év miniszterelnökség után sem venné a bátorságot, hogy kijelentse valamelyik vakcináról, jó-e vagy rossz.

A kínai vakcinát a WHO akkreditálta, jónak találta, és sok százmillió embert ezzel oltottak be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!