Hogyan lehetne jó hely a szegedi rakpart?

A rakpart-kérdés talán kellően ismertté vált a szegediek körében 2020-ban. A Szegederen még az év tavaszán hosszabb véleménycikk jelent meg, melyben arról írtam, hogy érdemes volna ezt az 1,3 kilométeres, városi gyorsforgalmi útként tekintett területet rekreációs célokra is használni – pontosan úgy, mint a régi időkben. Itt ugyanis a rakodáson túl kikapcsolódni voltak a városlakók, egészen az 1970-es évekig, amikor is megtörtént a partfal megerősítésével egybekötött közlekedési fejlesztés is. A kockaköves-poros, hajós-rakodós, virágyágyásos-pados környezetet váltotta az akkor mindennél progresszívebbnek mondott beton- és aszfalttenger, rajta a kocsiforgalommal. Csakhogy az idők változnak, a beton és az aszfalt pedig, ami most adja a belváros Tisza-partját, nemkívánatossá lett. Hiába praktikus, az emberek átalakult igényei már hátrasorolták a környezeti hatások javítása és az emberi feltöltődés segítése utánra. Meg hát nem is túlzottan esztétikus.

Ezt a szakma egy része (elsősorban Nyugaton) felismerte, ezért már ilyen irányba fejlődnek a folyóparti városok a 2000-es évezredben. Így van ezzel Körtvélyesi Dóra szegedi születésű frissdiplomás tájépítész is, aki 2020-as diplomatervében járta körül az ügyet. A budapesti Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának Kert- és Szabadtérépítészeti Tanszékén végzett Körtvélyesi munkája akkora siker lett, hogy a Magyar Építész Kamara kifejezetten diplomamunkákat díjazó pályázatán nyert a táj- és kertépítészet kategóriában, és a Dél-Alföldi Urbanisztikai Egyesület is cikkezett róla, jó szavakkal dicsérve. Ezt a diplomatervet vesézzük most ki, miután beszélgettünk a készítőjével.

Mindenkié kellene, hogy legyen

Egy rövid történeti bevezetést követően a rakpart mai jellegét és hibáit, hiányosságait taglalja a diplomamunka. Körtvélyesi szerint most kopár és monoton külsőleg a rakpart, de az sem segít, hogy a közút elzárja a Tiszát a belvárostól, és jelentősen ellehetetleníti a sétálás és így a kikapcsolódás lehetőségét. A kopárságra erősít rá, hogy növényzet szinte semmilyen formában nincs, leszámítva a betonon áttörő fűcsomókat.

„Az első és legfontosabb negatívum az áthaladó tranzitforgalom, mely mind fizikailag, mind látványban szabályozza a gyalogosok vízhez való lejutását. Ennek érdekében programtervem legszilárdabb alapja, hogy az autós forgalmat szabályozni fogom, és a folyópart gyalogos megközelíthetőségét erősítem, elősegítem. A fent említett erős gépjárműforgalomból adódóan a város és a víz elszeparáltan léteznek egymás mellett. A jelenlegi kialakítás szerint egy keskeny gyalogos »járda« vezet az út víz felőli oldalán, mely a híd előtt megszakad” – ismerteti a jelenlegi helyzetet a diplomamunka.

Pozitív adottságai is akadnak persze most a helynek, még ha nem is jut eszünkbe sok azonnal. Ilyen például a Korányi fasor fáinak zöld tömege (ami bár fizikailag nem a rakpartból növő fákat jelent, de lombtömegük közelsége a helyi mikroklímát nagymértékben befolyásolja), vagy a marosi üledék képezte fövenypad, melyet érdemes lehet jobban kihasználni (itt horgonyoz a DOKK nevű szórakozóhely-hajó jelenleg). Mégis, legnagyobb értékként azt veti fel Körtvélyesi, hogy a terület belvárosi elhelyezkedésének köszönhetően a legtöbb városrészből könnyedén elérhető, így – hasonlóan más belvárosi közterületekhez – ez a terület is mindenkié kellene, hogy legyen.

Vízi sétányok és a rakpart főtere

A diplomamunkában a rakpartot 9 különböző zónára osztotta fel Körtvélyesi, mai jellegük és jövőben felhasználási lehetőségeik szerint. Ezek:

1. Dél felől haladva az első zóna, a Z-01-es, a klinikák alatti egyfajta pufferzóna, amely átmenetet képezne az erdős ártér és a városias környezet között. Ez volna a legnagyobb kiterjedésű zóna, kialakítása azonban alapvetően nem változna, egyedül erősebb természetes jelleget kapna különböző honos növényfelületek és újszerű partkialakításnak (a jelenlegi betonsáv gabionpaplanná való átalakításával) köszönhetően.
2. A második, a Z-02-es, a Somogyi utca magasságában lett kijelölve, ide vízi sétányt, ülőfelületeket és szintúgy dúsabb növénytelepítést tervezett Körtvélyesi.
3. A Z-03-as, illetve a Z-04-es zónák feladata, hogy a Roosevelt téri játszótér használóit, illetve az éttermek nyüzsgését „elszívja” a víz felé. Ide tervez egy úszóházat is, melyekből ma Dániában is van például, régebben pedig több volt a Tisza szegedi partján is.
4. A Z-05-ös a rondella magasságában kijelölt zóna: Szeged történelme előtt tiszteleg, kellő távolságot tartva a szomszédos zónáktól. Egyedüli funkcióbővítése az lenne, hogy a rondella tetején bővülne az ülőhelyek száma, illetve igényes helyet biztosítana ideiglenes kiállításoknak.
5. Z-06-tal jelölve szerepel a munkában egyel északabbra egy zóna, melyben a nagyobb volumenű társasági élet kapna helyet: „különböző, nagyobb egybefüggő teraszosítással lehetőséget adok a felső parton található Várkert kitelepülésének. Szeretném, hogy ez a fajta rekreációs lehetőség egyre inkább a víz felé közeledjen” – fogalmazódik meg az elképzelés.
6. Egyfajta rendezvényterületként van jelen a tervezetben a Z-07-es, mely egy rendezvényzóna lenne. Amolyan főtérfunkciót látna el ezen területe a rakpartnak, különböző rendezvények lebonyololítására adna lehetőséget. „Mikor legelőször elkezdtem foglalkozni a területtel, első gondolatként született meg bennem az igény egy közmóló létesítésére, dán példa szerint. Véleményem szerint minden városi polgárnak joga van ilyenfajta lehetőség mentén kapcsolatot létesítenie a vízzel” – írja Körtvélyesi, aki Koppenhágában jött rá, mekkora kincs is egy ilyen, és sajnálja, hogy Szegeden fizetnie kell ugyanazért az élményért.
7. A Z-08-as zóna a Stefánia játszótere „alatt” kapna helyet, itt a fiatalabb generációk számára is vonzóbb területet alakítana ki Körtvélyesi. Ennek elérését egy kortárs megformálású, a vízzel erősebb interakcióban álló egységgel képzelte el.
8. Az utolsó, Z-09-es zóna a fövenypad magasságában volna, és elsősorban, de nem kizárólagosan a Kőrösy és Radnóti gimnáziumok tanulóinak jelenthetne megpihenést. „A terület legészakibb pontjához érve fontosnak tartom, hogy egy olyan új kialakítást tervezzek meg, mely szép és hívogató érkezőpontként szolgál a Huszár Mátyás rakpartnak, illetve szervesen összekapcsolja a rakpartot és az azt körülvevő városrészeket. Ezen zónák kijelölésekor fontosnak tartottam, hogy egy egybefüggő láncolatot alkossak, melyre mint a gyöngyszemek lesznek a további súlypontok elhelyezve, továbbá a láncolatnak egy ívet szerettem volna adni a zónák hangsúlyával.”

Fontos azt is hangsúlyozni, hogy ez a felosztás nem tördeli fel a területet, mert egy egységként, rendszerként tud működni, mint a láncsor egyes szemei.

A koncepció kidolgozását külföldi és magyar példák egyaránt ihlették, és alapvető elv volt, hogy a rakparttal párhuzamos belvárosi részek egyfajta meghosszabbításként folytatódjanak a rakparton is. Így a gimnáziumok tanulói számára létrehozandó pihenőzóna, mint a Várkert „terasza”, vagy a déli végre tervezett zöld pufferzóna.

Fák, autók, emberek

A Huszár Mátyás rakpart esetleges ily módú átalakítása ugyanakkor komoly kérdéseket is felvet. Ilyen például a fásítás lehetősége, vagy az, hogy milyen mértékű legyen a forgalomcsillapítás. Az nem kérdés, hogy utóbbi bármilyen szinten megvalósuljon-e, 2022-ben enélkül kár lenne hozzányúlni a rakparthoz.

Fásítani egy óriási betonvédművet, ami százezrek otthonai elől tartja vissza a folyót, ami mint őrült tépné le láncát és vágtatna a rónán át, zúgva-bőgve törve át a gátat, nem éppen a legkönnyebb feladat. Petőfi verse igaz, a Tisza olykor valóban el akarja nyelni a világot, esetünkben Szegedet. Az ötletet a városlakók hiába szívelik, a területért felelős szervek jellemzően hallani sem akarnak itt fákról. Attól tartanak ugyanis, hogy a telepítendő növényzet gyökere utat törne a folyónak is, ami szépen lassan szivároghat be a város alá egy-egy áradáskor – pontosan úgy, ahogyan 2006-ban történt. Körtvélyesi szerint ugyanakkor nem lehet igaz, hogy nincs mód fásítani egy városi rakpartot, amikor megannyi más városban ezt sikerrel abszolválták már.

„Ahhoz, hogy a terület élhetőbb és szerethetőbb legyen, tájépítészként talán az egyik legfontosabb gondolatom a zöldfelület növelése, jelen esetben a kialakítása volt. Célom, hogy a lehetőségekhez képest maximális mennyiségű zöldfelület kapjon helyet a területen” – írta a tájépítész.

Az autókkal már más a helyzet. Itt szerinte elegendő volna megfelelően kommunikálni, miért előnyös a teljes lezárás. Példákkal lehetne szemléltetni, hogy milyen pozitív vonzata volna egy csendes, emberi léptékű Huszár Mátyás rakpartnak. Ha mindez mégsem menne át egy esetleges megvalósításkor, határozott forgalomcsillapítást eszközölne: a 30-as táblákon túl többek között változó útburkolattal és lassítást igénylő, új nyomvonalvezetéssel érné el, hogy a jelenleg nem ritka hatvan-hetvenes tempó maximum felével közlekedjenek a járművek. Most ugyanis a legfőbb konfliktus, hogy a lassan sétáló gyalogosok és gyorsan hajtó autósok merőlegesen keresztezik egymás útját, ami nemcsak hogy kellemetlen az előbbi csoport számára, de balesetveszélyes is.

Jelenlegi kialakításában a terület vonzóvá tétele kapcsán azzal Körtvélyesi is egyetért, hogy nem elég kitenni egy lángosost a rakpart közepére, majd várni a csodát. Éppen ezért

a fásításon túl vendéglátóhelyeket és más változtatásokat is eszközölne.

Szerinte a rakpart 2020-as nyári lezárása legfeljebb azokat vonzotta, akik alapvetően is kimozdulnak otthonról: tinédzserek, gyerekes családok és idősek jellemezték a helyszínt hétvégente. Vonzó utcabútorokkal és kiterjesztett funkcionalitással lehetne elérni a nagyon fiatalok és az idősek közötti rétegeket. Egy fürdőmű, az ilyen projektekre jellemző ülőalkalmatosságok, állandó vendéglátás tenné vonzóbbá a rakpartot.

Körtvélyesi diplomamunkája ebben a formájában – mint sok más tanulmányterv – nem fog megvalósulni, de ezek összességében határozzák meg a megannyi lehetőséget a területre, és ebből születhet egyszer végleges megoldás. A teljes diplomamunka ide kattintva érhető el.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen.