Ezermilliárdokat pakolt át a kormány a rendeletekkel nyolcvanötször módosított tavalyi költségvetésben

2022. január 18. – 08:34

Másolás

Vágólapra másolva

A tavalyi költségvetést 85 alkalommal módosították kormányrendelettel 2021-ben. A változtatások összesen 3354 milliárd forintot érintenek a költségvetés 25 ezer milliárdjából. A módosítások száma és az összeg mértéke olyan magas, amely alapján már nehezen érthetőnek tűnik, hogy a kormány miért fogadtatja el az éves költségvetéseket annyira korán – derült ki a Hvg.hu cikkéből.

A gyakorlat szerint a Fidesz-kormány már az előző év nyarán dönt a következő évre tervezett költségekről, noha a kiadások a szokásos ügymenetben is nehezen tervezhetők ennyire előre, a koronavírus miatt még kiszámíthatatlanná tett viszonyok között pedig végképp.

Ennek ellenére a kormánytöbbség a 2021-es költségvetést 2020. júliusban elfogadta – hogy aztán kormányrendeletekkel módosítsa, átlagosan négynaponta.

Az érvelés szerint a központi költségvetés korai parlamenti megszavazása a magyar gazdaság stabilitását jelzi, ám ezt a módosítások magas száma felülírja. Ez nemcsak azért aggályos, mert bizonytalanná teszi az elfogadásukkor a mindenkori költségvetést, hanem mert nehezen követhetővé teszi a pénzeket, ráadásul a rendeletek révén kihagyva belőle a parlamentet.

A tavaly átpakolt 3335 milliárd forint a 25 ezer milliárdos költségvetés 13 százalékát érintette, és nem minden tétel magyarázható a járvány miatt indokolt gazdaságvédelmi szempontokkal, bár a legtöbb valóban kapcsolatos a járvánnyal.

Karcag kapta a legtöbbet

A módosításokat a kormány minden alkalommal egy táblázatban közli, bár ennek követése a nyilvánosság számára könnyebb lenne „ha mindez mondjuk egy Excel-tábla formájában is felkerülne valamilyen kormányzati honlapra, így jobb híján a pdf-ben megjelenő Magyar Közlöny táblázataiból kellett kimásolgatni mindent” – írta a Hvg.hu.

Az önkormányzatok a módosítások révén 69 milliárd forinttal kaptak többet a tervezettnél. Ez döntően fideszes vezetésű településeket érint, közülük is meglepően kiemelkedik a 20 ezres Karcag. Az alföldi város 4,4 milliárdot kapott, míg a tízszer népesebb, szintén fideszes fellegvár Debrecen 2,9 milliárdot.

A karcagi 4,4 milliárdból csaknem 4 milliárdot a milánói világkiállításra kivitt Sámándob épület újbóli felállítása visz el.

Az ellenzéki vezetésű Pécs, Szeged és Miskolc is kapott 2, 1,95, illetve 1,35 milliárdot a módosítások révén, Budapesten viszont az ellenzéki kerületeknek nem jutott az átcsoportosításokból.

A Belügyminisztérium 50 milliárddal kapott többet a tervezettnél, a határon túli alapítványok pedig 20 milliárd forint extra pénzhez jutottak.

A legnagyobb tételek nem meglepő módon az Emmihez kötődnek, miután eleve ennek a minisztériumnak legnagyobb a költségvetése, és az egészségügyi kiadások is itt találhatók.

Idén is képlékeny lesz a büdzsé

A 2022-es költségvetést már nyolc alkalommal módosították, ami annak ismeretében jóval több lehet, hogy az infláció bizonyosan 5 százalék felett lesz, miközben a költségvetésben 3 százalékos pénzromlással számoltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!