A MÁV-Volán-csoport megegyezett a szakszervezetek egy részével a béremelésről

2022. január 17. – 20:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárultak a bértárgyalások a MÁV-Volán-csoportnál hétfőn a csoport érdekegyeztető tanácsának ülésén – írja a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság tájékoztatása alapján az MTI.

A csoport honlapján közzétett közlemény szerint az ülésen a munkáltató és a MÁV-Volán-csoport kollektív szerződést kötő szakszervezetei megállapodtak arról, hogy a 2022. évi 10 százalékos béremelés legkisebb mértéke – a minimálbér növekedése miatti bértorlódások elkerülése érdekében – 40 ezer forint lesz.

A Volánbusz Zrt. esetében – a 10 százalékos alapbérfejlesztésen túl – a további részletszabályokról a következő hetekben születhet megállapodás. Ezzel összességében 2022-ben a bérek emelésére és a lojalitás-juttatás egységesítésére mintegy 49 milliárd forintot fordít a vállalatcsoport.

A bérminimumok emelése és a bértorlódások kezelése eredményeként közel 43 ezer munkavállaló részesül a 10 százalék alanyi jogú béremelést meghaladó mértékű bérfejlesztésben, ami mintegy 12 milliárd forint többletet jelent. A szükséges forrásokat a munkáltatói járulékterhek csökkentéséből származó vállalati megtakarítások biztosítják.

A közlemény szerint a bérmegállapodás eredményeként a MÁV-Volán-csoport munkavállalói 2022-ben éves szinten átlagosan legalább bruttó 530 ezer forinttal vihetnek többet haza, mint az előző évben. A tárgyaló felek megállapították, hogy a hároméves bérmegállapodásban foglaltak tavaly teljesültek. A kollektív szerződést kötő szakszervezetek a 2022. évi bértárgyalást lezártnak tekintik.

Január 12-én a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) elkezdett sztrájkot szervezni, mert nem fogadták el a „2021. évi nullszázalékos béremelés és az elszabadult infláció miatti súlyos reálkereset-veszteséget”. Akkor még a tagok kétharmada támogatta a sztrájkot.

Frissítés:

A cikk eredeti változatában az MTI tájékoztatása alapján azt írtuk, hogy a csoport minden szakszervezettel megegyezett a béremelésekről, így nem lesz sztrájk. A MOSZ azonban kedden kiadott egy közleményt, amiben azt írják, hogy ők nem írták alá a módosított bérmegállapodást, továbbra is „fenntartják a követelésüket a magas infláció és a 2021. évi nulla százalékos béremelés miatti reálkereset veszteség kompenzálására”, így folytatják a Küldöttközgyűlés előkészítését, ami február 2-án esedékes.

„A megállapodás a mozdonyvezetői munkakörben egyáltalán nem kezeli ezt a helyzetet még 2021-22 vonatkozásában sem”

– írják.

A MÁV munkavállalóinak nagyjából 20 százaléka tagja a MOSZ-nak, így a szervezet jogosult kollektív erejű megállapodást kötni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!