Rendszeresen utalgatott a gyógyfürdő számlájáról, mire észrevették, már csaknem 50 millió forint tűnt el

2022. január 17. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Nem jogerősen két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a nőt, aki pénzügyi ügyintézőként 47 és fél millió forint kárt okozott a munkáltatójának

– írta hétfőn az MTI a Debreceni Törvényszék tájékoztatása alapján. A tárgyaláshoz való jogáról lemondó, a bűncselekmény elkövetését elismerő asszonyt „folytatólagosan, információs rendszer felhasználásával jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás” bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, mely arra is kötelezte a vádlottat, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül a sértett fél részére fizessen meg több mint 4,6 millió forintot. Az ítélet nem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítés miatt jelentett be fellebbezést.

A vádlott pénzügyi ügyintézőként dolgozott a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben, ahol többek között az volt a feladata, hogy a szállítói számlákat rögzítse, illetve a munkáltatója két banknál vezetett bankszámláiról fizesse ki az árukat és szolgáltatásokat a különböző beszállítóknak. A vádlott egyszerű fogással próbálta megrövidíteni munkáltatóit:

Tíz hónap alatt összesen 97 alkalommal saját magának intézett összesen 47,5 millió forint értékben utalást, melyeket csak annyival próbált elleplezni, hogy a fiktív kifizetési kötelezettségeket tartalmazó tételeket manuálisan megváltoztatta, a kedvezményezett neveként egy fiktív nevet adott meg, míg kedvezményezetti számlaszámként a saját bankszámláját rögzítette.

A nő a megkárosított cégnél végzett átfogó átvilágítás (kontrolling) során bukott le 2020 február 25-én. Ezt követően a vádlott még aznap két részletben összesen 1,41 millió forintot visszautalt a sértett cég részére. A nyomozó hatóság a vádlottól az eljárás során több mint félmillió forint készpénzt, valamint a bankszámlájáról csaknem 41 millió forintot lefoglalt és a sértett jogi személy részére kiadott, így az okozott kárból mintegy 43 millió forint megtérült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!