Van iskola, ahol egy hét alatt ötven diák és tanár lett koronavírusos

2022. január 12. – 07:45

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több oktatási intézmény állít át osztályokat online oktatásra a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt, írja az Eduline, amely olyan iskoláról is értesült, ahol egy hét alatt több mint ötven diák és tanár koronavírustesztje lett pozitív.

A lap cikke szerint az 5–18 évesek harmada egy, negyede pedig két oltást kapott eddig, ez pedig kevés a járvány terjedésének megállításához az iskolákban. Ezt támasztja alá a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) által folyamatosan frissített adatbázis is, amely az intézményben megfertőződött diákok és tanárok számát mutatja: eszerint a járvány kezdete óta még egyszer sem ugrott meg annyira a fertőzöttek száma, mint az elmúlt napokban. Csak január 10-én hat diáknak és egy pedagógusnak lett pozitív a tesztje, a múlt héten összesen 52 AKG-snál igazolták a betegséget.

Az Eduline összesítése szerint a budapesti XIV. kerületben található Európa 2000 Gimnázium várhatóan online oktatásra tér át (az iskola honlapján korábban megjelent egy erre vonatkozó, azóta elérhetetlen közlemény), sok más helyen pedig ha nem is a teljes iskola, de osztályok, évfolyamok voltak kénytelenek áttérni a digitális oktatásra.

A járvány terjedése miatt szinte mindenhol elmaradnak a január-februárra tervezett nyílt napok, az Educatio-kiállítást viszont megtartják.