Markolóval ásta el a vadaspark mellett a veszélyes hulladékot

2022. január 12. – 09:48

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki 2018 tavaszától 2018 június közepéig egy vadaspark melletti, vadmentő központnak szánt területen ásta el az ártalmatlanításra átvett veszélyes hulladékot.

Az ügyészség közleménye szerint a férfi papíron egy Pest megyei vadasparkot üzemeltető társaság alkalmazásában állt kisegítőként, de ténylegesen ő irányította a társaság tevékenységét. Ez a tevékenység kiterjedt arra, hogy a társaság a vadaspark mellett nagyjából tizenegy hektárnyi területet vett bérbe az illetékes önkormányzattól azzal a céllal, hogy ott vadmentő központot hozzon létre, de a társaság az egyik budapesti kerületi önkormányzattal arra is szerződött, hogy 2018 áprilisától az érintett kerületben illegálisan elhelyezett zöldhulladékot és egyéb vegyes települési hulladékot elszállítja. Továbbá 2018 májusában elvállalta egy a vadaspark közelében lévő ipartelepen korábban működő cég raktárának kiürítését is, amelyben veszélyes hulladékokat is tároltak.

A szerződésekbe foglalt hulladékot viszont nem az arra kijelölt lerakóhelyre szállította, hanem a vadaspark mellett bérelt területen, munkagépekkel ásta el.

Fotó: Pest Megyei Főügyészség
Fotó: Pest Megyei Főügyészség

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat az elkövetővel szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!