A munkahelyén és otthon is hiába várta a kiskunmajsai informatikus a kriptovalutáért rendelt drogokat

2022. január 12. – 08:27

Másolás

Vágólapra másolva

Nem értette a kiskunmajsai informatikus, miért nem érkezik meg a Hollandiából, kriptovaluáért rendelt drogszállítmánya, ezért sorozatban tett panaszt, illetve adott le újabb rendeléseket a webshopon, szintén hiába. A drogot tartalmazó csomagok mindegyikét sikerrel foglalta le ugyanis a Magyar Posta 2021. január végétől kezdve.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség által ismertetett vádirat szerint a kiskunmajsai vádlott informatikai szakképzettségének segítségével 2020 végén adta le az első rendelést, akkor még a munkahelyére irányítva a drogot, majd az újabb rendeléseknél már a lakcímére várta a csomagokat, amelyeket minden alkalommal saját nevére rendelt meg.

A vádlott által rendelt és Magyarországra, a posta központjába érkezett tabletták és por MDMA-t, illetve amfetamint tartalmaztak. A drogok hatóanyag-tartalma jelentős mennyiségű volt, áll a közleményben, amely szerint a vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével vádolják. Az ügyész letöltendő fegyházbüntetést, illetve a közügyektől való eltiltást kérte a vádlottra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!