Budakeszi hatalmas mamutfenyőit féltik egy műúttól a helyi természetvédők

2022. január 7. – 20:45

Budakeszi hatalmas mamutfenyőit féltik egy műúttól a helyi természetvédők
A budakeszi mamutfenyők – Fotó: Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás

Másolás

Vágólapra másolva

A BFK Budakeszi felkérésére elkészített egy olyan, Budakeszit nyugatról elkerülő útszakasz-koncepciót, aminek mind az öt nyomvonala a Nádas-tó védett területén vagy mellette menne el. A településen a helyi természetvédő civilek szerint „őrjöngés van”, és „kitört a forradalom” az út miatt, mert annak egyes változatai a környék ikonikus mamutfenyőit is fenyegetik.

„Decemberben a BFK prezentálta az önkormányzatnak a nyomvonalakat, és rövid határidőt adott a döntésre. Akkor kapcsoltunk, írtunk egy nyílt levelet az ügyben, azóta őrjöngés van Budakeszin, kitört a forradalom”

– mondta lapunknak Szigeti Balázs, a Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás szóvivője. Hozzátette, a fő problémájuk, hogy a tervezett, a Telki, a Pátyi és a Budaörsi utat összekötő új út valamennyi nyomvonalverziója közvetlenül az ikonikusnak számító budakeszi mamutfenyők mellett és az egykori és amúgy természetes módon helyreállítható, szintén helyi természeti oltalom alatt álló Nádas-tó környezetét átvágva valósulna meg. Szigeti szerint mindez pusztulásra ítélne 1,5 hektár erdőt, valamint az itt található, számtalan különleges fajból álló, unikális ökoszisztémát. A civil szervezet úgy véli, az út lényegileg nem enyhíti Budakeszi közlekedési gondjait, sőt a számítások szerint várhatóan még többletforgalmat is generál majd.

Az új út ötlete nem a derült égből érkezett. Vitézy Dávid, a BFK igazgatója lapunknak elmondta, hogy a budakeszi buszsávprojekt kapcsán az önkormányzat kérte tőlük az elkerülő út vizsgálatát. A cél az volt, hogy a Telki felől jövő és az M1–M7/Budaörs felé menő forgalom kerülje el a település központját, ezzel is végeredményben tehermentesítve a buszokat. Minden lehetséges nyomvonalat megvizsgáltak a hatásokkal együtt, és prezentálták az önkormányzatnak, hogy döntsön.

A civilek szerint azonban a helyi természetvédelmi oltalom alatt álló, valamint az Országos Ökológiai Hálózat magterületéhez tartozó területeket veszélyeztető beruházásról csak akkor lehetne egyáltalán gondolkodni, ha annak közlekedési előnyei megbízható számokkal lennének alátámaszthatóak. Szakértői számítások szerint azonban az összekötő út alig 5 százalékkal csökkentené a rendszeres közlekedési dugót, miközben várhatóan további forgalmat fog Budakeszire vonzani. A környezetvédelmi és közlekedési ellentmondásokon túl a terv városfejlesztési szempontból is elhibázott az álláspontjuk szerint.

Megkerestük a budakeszi önkormányzatot is, amely elküldte lapunknak Győri Ottilia polgármester Facebookon is megjelent álláspontját. Eszerint tarthatatlan a közlekedési helyzet az agglomerációban, naponta órákat töltenek az emberek a közlekedéssel, és ezt a problémát szeretnék megoldani.

Forrás: BFK
Forrás: BFK

Győri Ottilia az Inforádiónak úgy fogalmazott: „Ennek a komplex vizsgálatnak az egyik része az is, hogy esetleg Budakeszin a Pátyi, Telki és Budaörsi utat összekötő, átkötő út segítheti-e ezt a közlekedési helyzetet. Erre az átkötő útra a BFK öt nyomvonaltervezetet küldött el Budakeszi Város Önkormányzatának, hogy az önkormányzat ítélje meg, hogy vajon az öt nyomvonalból melyik segítheti elő ennek a közlekedési helyzetnek az enyhítését. Van olyan nyomvonaltervezet, amely valóban közel halad ezekhez a természeti értékekhez, de ezt senki sem támogatja.”

Hozzátette: a legjobb megoldást kell megtalálni, és ha van olyan nyomvonal, ami a természeti értékeket is figyelembe veszi, a lakosság is el tudja fogadni, és elsősorban ezt „az őrült közlekedési problémát” enyhíti, akkor azt javasoljuk a BFK-nak, hogy kezdje meg a terveztetést. Győri Ottilia a civilekkel és a lakossággal is egyeztetést kezdeményezett, január 17-én lakossági fórum lesz az ügyben, döntés pedig a január végi testületi ülésen várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!