Márki-Zay Péter: A Fidesz pusztítja a nyugdíjasokat

2022. január 4. – 20:15

Másolás

Vágólapra másolva

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, szerinte senkit nem sértett meg az újévi beszédével, melyben azt mondta, hogy a Covid főleg a fideszes szimpátiájú idős korosztályt tizedelte meg. Ezt most azzal egészítette ki, hogy a Fidesz pusztítja a nyugdíjasokat, ez ezer év legkorruptabb kormánya, aki pedig őt támadja, az valójában Orbánt támogatja.

Márki-Zay Péter szerint feleslegesen lovagolnak és szándékosan értik félre az újévi beszédét, melyben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott: „Mitől lett volna több szavazója a Fidesznek most, mint volt 2018-ban? A Covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre.” A kijelentését később az ellenzéken belül is többen bírálták, a Jobbik-elnök Jakab Péter például azt mondta, hogy „a halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Márki-Zayt elsősorban erre a kijelentésére próbálták reflektáltatni, de ő azt mondta, ez egy egyszerű tényközlés volt, aki mást magyaráz bele, az téved. A hódmezővásárhelyi polgármester azt mondta, nem hiszi, hogy bárkit megsértett volna ezzel, mert semmilyen öröm nem hangzott el a kijelentésében, az idős magyarok halálát ő is óriási tragédiának tartja. Az ellenzéknek nem a Covid miatt van több szavazója, de az egy tény, hogy az idősek között sok a Fidesz-szavazó, és közben pont ezeknek az időseknek adtak kínai vakcinát, amit még Kínában sem tettek meg a 64 év felettiekkel – mondta.

„Ez rendkívül felháborító. Hónapokon keresztül a legtöbb halott ebben az országban volt, akkor ehhez ezt a kormányt kell leváltani.”

Márki-Zay végül ugyan azt mondta, hogy utólag szívesen kihagyná ezt a mondatot, mert mindenki rászállt emiatt, és „ha bárki boldogabb lesz ettől, akkor nagyon szívesen bocsánatot kérek”, de szerinte bárkitől ki lehetne emelni négy másodpercet a napi többórányi nyilvános megszólalásából, és mindenkire lehetne „ugyanilyen hazugságkampányt építeni”.

Márki-Zay ezután egyszerre szólt vissza a Jobbik elnökének és mondott talán az eddigieknél is durvábbat a kormánypártra. Mint megjegyezte, ma is beszélt telefonon Jakab Péterrel, és azt mondta neki, hogy

inkább arról kellett volna beszélnie, hogy a Fidesz pusztítja a nyugdíjasokat.

Márki-Zay szerint a lopás sokkal fontosabb volt a Fidesznek, mint a magyarok egészsége, azt állította, hogy korrupciós módon szerezték be a vakcinákat, és arra utalt, hogy a Sinopharmra költött összeg felét is ellophatták Szijjártóék. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint stílusviták helyett mindenkinek a Fidesz leváltásán kellene dolgoznia, aki pedig őt támadja, az valójában Orbánt akarja a hatalomban tartani. „Jakabéknak is csak annyit kell eldönteni, hogy le akarják-e váltani Orbán Viktort. Én le akarom váltani. Ha egymást lőjük, akkor Orbánt tartjuk hatalomban” – fogalmazott a tévéstúdióban.

„Könyörgöm, csak arról beszéljünk, hogy hogyan szabadítsuk meg ezt az országot ezer év legkorruptabb kormányától”

– mondta Márki-Zay, és azzal folytatta, hogy ha a Fidesz hatalmon marad, az embereket kémszoftverrel fogják megfigyelni, a terroristákat pedig beengedik.

Az aktuálisan az ellenzéket talán leginkább megosztó kérdésről, arról, hogy Márki-Zay szeretne egy saját, hetedik parlamenti frakciót létrehozni a választások után, ezt azonban a többi párt kevésbé támogatja, azt mondta, hogy szerinte nagyjából az ellenzéki pártok fele elfogadja, fele pedig elutasítja az ötletet. Szerinte nem személyes ambíciókról és hatalmi kérdésről van szó, hanem kellene gesztust tenni „a civilek, a cigányok és a konzervatívok felé”, ennek része az önálló frakció is. Mint mondta, szerinte „sokkal jobb esély van Orbán leváltására, ha egy ilyen fontos gesztust megtesznek”.

Végül egy kapcsolódó hír: bár Márki-Zay korábban ezt állította, végül mégsem Egységben Magyarországért néven indul majd a választáson az ellenzéki pártszövetség, mert a választási törvény szerint ez nem megoldható, így a szavazólapon az induló pártok neve szerepel majd. Mint a Magyar Narancs írja, a név a pártszövetség neveként elvileg tovább él.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!