A macskás provokatőr, aki melegnek nevezte a fél Fideszt, de az ellenzéknek is beszólt – portré Homonnay Gergelyről

Legfontosabb

2022. január 3. – 18:47

A macskás provokatőr, aki melegnek nevezte a fél Fideszt, de az ellenzéknek is beszólt – portré Homonnay Gergelyről
Homonnay Gergely író, újságíró a DK Gyere bátran, Magyarország! címmel tartott kampányrendezvényén 2018. április 6-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az újévkor Rómában elhunyt Homonnay Gergely közéleti aktivista elsősorban a macskája nevében írt blogjáról és a sokszor szélsőségesen indulatos kormányellenességéről volt ismert, de a melegek társadalmi elfogadásáért is gyakran kiállt nyilvánosan. 2018-tól lehorgonyzott a DK mellett, konkrét bizonyítékok nélkül gyakran állította fideszes miniszterekről, hogy leszbikusok vagy melegek, de előszeretettel le is nácizott kormánytagokat vagy más, Fidesz-közeli közszereplőket. Provokatív stílusával nagyon megosztó alakja volt a magyar közéletnek, az ellenzéki oldalon is sokakkal összerúgta a port. Megvádolták azzal, hogy ő lehet az ördög ügyvédje, aki januárban nagy dobásra készül, ezért a halála miatt máris szárnyra kapott egy jelenleg minden alapot nélkülöző konteó.

Január elsején halt meg Homonnay Gergely, egy Rómában található klub törökfürdőjének mosdójában találták meg, halálának körülményeiről egyelőre nagyon keveset tudunk, és az is meglehetősen bizonytalan információ. Az első hírek szerint a szív és a keringés leállása okozta a halálát, a helyszínen talált kábítószergyanús anyagok, egy zacskó fehér por és néhány fiola miatt is eljárás folyik. A rendőrök a Homonnay telefonján található üzenetek és kontaktok alapján is nyomoznak. Könnyen elképzelhető, hogy halálának körülményei és okai egy darabig még napirenden lesznek, hiszen barátai, munkatársai közül néhányan máris azt sugallják: elképzelhető, hogy valakinek érdekében állt, hogy Homonnay elhallgasson. De erről majd később.

„Én is voltam fideszes”

Homonnay tavaly szeptemberben írt arról a nyilvános oldalán, hogy édesapja falusi állatorvosként dolgozott, aki „minden porcikájában libsi” volt, „Élet és Irodalmat, Magyar Nemzetet járatott”.

Magáról azt írta, a rendszerváltás idején lelkes Fidesz-szimpatizáns volt. „Még életkoromnál fogva nem volt szavazati jogom, de ragasztgattam a plakátokat a szegedi fideszesekkel, amin Lenin kapott az arcába egy narancsot. A Centrum áruháznál krumplival dobáltak meg bennünket az MDF-esek. Soha nem volt a szobámban semmilyen zenész, pop- vagy rocksztár képe kint a falon, de jött Lenin a naranccsal, és ő kikerült belülről az ajtóra” – írta, majd hozzátette: szerinte ő az maradt, aki volt, a Fidesz viszont megváltozott. „Én megmaradtam annak, aki voltam, a Fidesz azóta már volt minden, előbb mérsékelt konzervatív, aztán elkezdett jobbra sodródni, és ma már értelmét sem látom annak, hogy egy fideszessel leálljak beszélgetni.”

Több ellenzéki párt körül is feltűnt, aztán a DK-nál horgonyzott le

Szegeden angol–német szakon végzett, majd jogi tanulmányokat folytatott Pécsen és Budapesten. Dolgozott fordítóként és tanárként, valamint újságíróként is, volt a Best és a Story munkatársa, írásai jelentek meg a Nők Lapja Psziché lapban, a Wmn.hu-n és a Szeretlek Magyarország portálon. Könyvei, a Puszi, Erzsi!, valamint Az elnökasszony egyaránt „macskaperspektívából” mutatják be a viszonyát kisállatához, de a hazai politikai viszonyokra is erőteljesen reflektálnak.

A 2000-es évek közepén kezdett el blogolni. Legtöbben valószínűleg a 80 ezer követővel rendelkező Erzsi for President Facebook-oldalán találkoztak az írásaival. Már ismert blogger volt, amikor több ellenzéki párt körül is feltűnt. 2017-ben támogatói üzenetet tett közzé, amelyben kiállt Karácsony Gergely mellett, 2018. március 15-én pedig a Magyar Kétfarkú Kutya Párt békemenetén is részt vett „lélekben és transzparensen”. Ugyanabban a hónapban aztán a Demokratikus Koalíció mellett kötött ki. A DK akkori kampányfilmjében arról beszélt, hogy „Orbánnal nincs alku”, és hogy a kormányváltáshoz elengedhetetlen a baloldal együttműködése.

Ezután több DK-s kampányrendezvényen is feltűnt a 2018. tavaszi országgyűlési választás előtt, az újabb Fidesz-kétharmadot hozó választás után pedig ő lett az ellenzéki tüntetéssorozat egyik szervezője. Az egyik ilyen demonstráció után arról beszélt: a tüntetésnek az volt a „legnagyobb jelentősége, hogy összehoztunk olyan embereket, akik korábban sosem álltak volna szóba egymással. Pesti liberálisként elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy Nagy-Magyarország-pólós emberekkel fogok sörözni, majd szemetet szedni a belvárosban. A tüntetés után mégis ezt tettük.” Egy másikon pedig arról beszélt: meg kéne szüntetni „a propagandát szóró MTVA-t, és egy független intézményt kell felépíteni a helyén”.

2020-ban aláírásgyűjtésbe kezdett az augusztus 20-i tűzijáték eltörléséért. „Az erre szánt grandiózus összeget pedig azoknak a megsegítésére használnánk, akiknek most nagy szüksége van erre” – mondta akkor az indítékokról.

A melegekért küzdött, de volt, hogy túltolta a szabadszájúságot

Homonnay rendkívül aktív volt a macskás Facebook-oldalán és a saját neve alatt futó, nyilvános Facebook-oldalon is. Nem volt ritka, hogy naponta több posztot is írt, sok közéleti ügyben kifejtette álláspontját. Nyíltan vállalta, hogy meleg, írásaiban gyakran érvelt a nem heteroszexuális irányultságú emberek elfogadása mellett.

„Ma Magyarországon a melegek nem járnak kézen fogva. Melegnek lenni szégyen. A buzi szitokszó, használják a vonatra, ha éppen késik, a tanárra, ha egyest ad, és mindenre, amit szégyenteljesnek gondol a nyelvhasználó. Ha egy tizenéves azzal szembesül, hogy ő meleg vagy leszbikus, legtöbbször szégyennek éli meg a életét, és a legszebb dolgot, amit átélhet: a szerelmet. A magyar melegek nem búcsúznak csókkal egymással nyilvános helyen, mert hallották már eleget, hogy »mocskos buzik«️. Pedig buzinak lenni nem szégyen, a homoszexualitás az emberi szexualitás egyik formája. Homofóbnak lenni annál inkább szégyen. És engem nem érdekel, ki homofób, ki nem, de ha lehet, a négy fal között élje ki ilyen irányú vágyait. Pár évszázada, amikor a kedvenc New York-i templomom kertjébe az első halottakat temették, Amerikában a vörös hajúakat égették meg, mert azt hitték, hogy boszorkányok. Akkor a vörös hajúak voltak a kitaszítottjai a társadalomnak, ma a melegek azok. Tőlük vesszük el a boldog élethez való jogot azzal, hogy megszóljuk őket, hogy a négy fal közé korlátoznánk az életüket – pedig az emberi élet nem korlátozható egy szobába” – írta 2017-ben.

Homonnay Gergely a 2017-es Pride-on – Fotó: Homonnay Gergely / Instagram
Homonnay Gergely a 2017-es Pride-on – Fotó: Homonnay Gergely / Instagram

A különböző közéleti ügyekben sokszor nagyon provokatív stílusban írt, és szívesen szólt hozzá politikusok és közéleti személyiségek posztjaihoz is, sok Facebook-oldalról ki is tiltották durva kijelentései miatt.

Az utóbbi hónapokban már nem volt ritka, hogy aljas nácinak nevezett fideszes politikusokat, de az ellenzéki oldalon is sokakat kiosztott.

Szívesen írt arról is, hogy a különböző fideszes miniszterek, közéleti személyiségek, férfiak és nők szerinte kinek nyalják a punciját, a seggét, vagy kinek szopják a farkát. Mindezt legtöbbször azért hangoztatta, hogy igazolja azt a véleményét: sok fideszes politikus farizeusként viselkedik, úgy hoznak az LMBTQ-emberek életét megnehezítő döntéseket, hogy közben maguk között is vannak nem heteroszexuális orientációjúak. „Aki fideszes, és homoszexuális, annak annyit mondanék, hogy köpjön fel, és álljon alá” – írta tavaly ősszel. A Novák Katalinra tett becsületsértő kijelentése miatt pedig jogerősen elítélték, egy év próbaidőre bocsátották, és a perköltségek megfizetésére kötelezték.

A Fidesz-közeli média szeretett is lovagolni az időnként tényleg sértő írásain, posztjainak szövegét előszeretettel idézte az Origo vagy a Mandiner, hogy megmutathassák követőiknek: lám-lám, ennyire elképesztő dolgokat képes összehordani egy baloldali, meleg közéleti aktivista. De az ellenzéki oldalon sem kímélte a vele egyet nem értőket, hétfői posztjában Karácsony Gergely például úgy fogalmazott: „Szabadszájú volt, radikális és kritikus azokkal szemben is, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak – például velem.”

Sokáig beszélhetnek majd a halálának körülményeiről

Az olasz rendőrség még vizsgálja, pontosan miért és hogyan halt meg Homonnay, de a hazai közéletben máris beszédtéma lett egy olyan – jelenleg minden alapot nélkülöző – feltételezés, miszerint lehet, hogy nem véletlenül halt meg.

Néhány napja Homonnay arról írt a Facebook-oldalán, hogy van, aki szerint ő az ördög ügyvédje, de ezt határozottan cáfolta. A Borkai-ügyben elhíresült ördög ügyvédje egy pár nappal ezelőtti Facebook-posztjában bizonyítékok nélkül közzétett egy Varga Judit magánéletére vonatkozó célzást, amelynek lapunk nem ad nagyobb nyilvánosságot. Az ismeretlen nagy leleplezést, a Borkai-ügyhöz hasonló botrányt ígért januárra. Az igazságügyi miniszter rágalmazás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Homonnay Gergely és Erzsi a repülőn – Fotó: Homonnay Gergely / Instagram
Homonnay Gergely és Erzsi a repülőn – Fotó: Homonnay Gergely / Instagram

Homonnay egyik barátja hétfőn arról írt, a blogger a sok fenyegetés miatt rettegett a halála előtt. „Amikor Gergőnél voltam, szinte mindennap arról beszélt, mennyire fél Magyarországra jönni, hogy fenyegetések érik, hogy megfigyelik, követik a mozgását, tudják, hol ül a repülőn, amikor hazautazik, várják a reptéren, stb. De félt elárulni a római címét is, nehogy ott is utána tudjanak menni. Még a könyvemet is inkább személyesen vette át, nem akarta, hogy postával küldjem ki neki. Gergő rettegésben élt odakint is. Egyik éjszaka egészen konkrétan arról beszélgettünk, vajon eljutunk-e oda Magyarországon is, hogy politikai célzattal meg lehet gyilkolni embereket. A válaszát sejthetik” – írta.

Homonnay ügyvédje, Marczingós László Rómába utazott, és a 444-nek azt mondta: mivel az ügy szerinte „eléggé zavaros”, hiteles információt viszont rajta kívül végképp nem kaphat senki, azt kérte a hazai hírfogyasztóktól, „kezeljenek fenntartásokkal” minden, az ügyben megjelenő információt.

A nyomozás szerinte gondos kezekben van az olasz hatóságoknál. Az ügy iránt érdeklődők híréhségét azzal igyekezett csillapítani, hogy a nyomozó hatóságok ilyen esetekben az elhunyt családjának se feltétlenül adnak ki információkat a nyomozás állásáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!