Melegrekorddal és erős széllel indulhat az új év

2022. január 01. – 06:45

Másolás

Vágólapra másolva

Akár napi melegrekordot is hozhat az év első napja: az Országos Meteorológiai Szolgálat szombati előrejelzése szerint január elsején a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16, északkeleten viszont 5 és 10 Celsius-fok között alakul, míg késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

Mióta feljegyzik, azóta 15,3 fok volt a legmelegebb, amit az év első napján mértek, 1921-ben Sopronban rögzítették ezt a hőmérsékletet. A térképes előrejelzés szerint most is abban a térségben van a legnagyobb esély a rekorddöntésre, de általában is a Kisalföldön és az Észak-, illetve Nyugat-Dunántúlon lesz a legmelegebb.

A meteorológiai szolgálat napi prognózisa szerint szombat estig az északkeleti megyékben is csökken a felhőzet és a köd kiterjedése, de Szabolcs-Szatmár-Bereg egy részén egész nap borult, párás maradhat az idő, és ott jelentéktelen eső is előfordulhat. Másutt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, de csapadék nélkül.

Az északnyugati szél egy északnyugat-délkelet sávban nagy területen lesz erős, sőt helyenként viharossá fokozódik, de a Délnyugat-Dunántúlon és Szabolcs környékén gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban a meteorológiai szolgálat még elsőfokú (citromsárga) riasztást is kiadott az erős, 70 km/órát is elérő széllökések veszélye miatt, de ezt hat óra után nem sokkal visszavonták.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!