Meghosszabbította Szentkirályi Alexandra kormánybiztosi kinevezését a kormány

2021. december 30. – 08:25

Másolás

Vágólapra másolva

Január 1-jétől ismét a hazai kommunikációért felelős kormánybiztossá, vagyis kormányszóvivővé nevezik ki Szentkirályi Alexandrát – derült ki a Magyar Közlöny szerda este megjelent számából. Szentkirályi 2020 óta tölti be a kormányszóvivői posztot, a határozott időre szóló megbízatása az év végén jár le, a most megjelent kormányhatározat ezt hosszabbítja meg (legfeljebb) újabb két évig.

A kormányhatározat szerint Szentkirályi kormánybiztosként továbbra is:

  • tájékoztatni fogja a hazai tömegkommunikációs szerveket és hírügynökségeket a kormány tevékenységéről,
  • kapcsolatot tart újságírókkal és szerkesztőségekkel,
  • gondoskodik a kormány tagjai és az államtitkárok nyilvános sajtóeseményeinek és sajtótájékoztatóinak előkészítéséről,
  • előkészíti és megszervezi a kormányzati döntésekkel kapcsolatos hazai sajtótájékoztatókat,
  • a közösségi médiában való kormányzati kapcsolattartásért is ő felel majd.

Ezen feladatok ellátásáért államtitkári szintű díjazásokra és juttatásokra jogosult, munkáját most is a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Rogán Antal fogja irányítani.

Frissítés

A cikk korábbi verziójában azt írtuk, hogy Szentkirályi Alexandra 2022. január 1-jétől lesz a hazai kommunikációért felelős kormánybiztos, de valójában már 2020. január 1-je óta ezt a tisztséget tölti be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!