Perel Mártha Imre, miután rászállt a propagandasajtó

2021. december 28. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

Rágalmazás, személyi jogai megsértése miatt indított pereket Mártha Imre, a fővárosi közműholding vezérigazgatója – adta hírül a Mártha alá tartozó FKF Facebook-oldala. Mártha Imréről napok óta sorban jelennek meg cikkek a kormányközeli propagandasajtóban, Gyurcsány-fiókának nevezik és luxuséletmóddal vádolják.

„Az elmúlt napokban több hazug és rágalmazó sajtócikk jelent meg Mártha Imre, a BKM – Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának személyével kapcsolatban. A cikkek a média ugyanazon körében továbbra is tapasztalhatóak, újabb, változatlanul hamis, rágalmakat tartalmazó elemekkel bővülve” – írja posztjában a BKM – Budapesti Közművek Nonprofit Zrt., és a holdinghoz tartozó többi vállalat.

A bejegyzés szerint a Mártháról szóló lejárató hírekben „nyilvánvalóan hamis, téves tényállítások” vannak, melyej súlyosan sértik Mártha Imre személyiségi jogait, egy részük pedig az ő jogi álláspontjuk szerint rágalmazás bűncselekményének is minősül. A poszt azt állítja, hogy a cikkek egy része a közösségi médiában korábban zárt körben hozzáférhetővé tett fotókat engedély nélkül hozott nyilvánosságra, ami szintén személyiségi jogot sért, és személyes adattal való visszaélés bűncselekményének is minősülhet, és tovább növeli a jogsértések súlyát, hogy egyes fotókat manipulálva jelentettek meg, meghamísított feliratokat montázsoltak rájuk, így az olvasókat is megtévesztették. „A megjelent cikkek miatt a szükséges jogi lépések megindítására sor került” – áll a Mártha által irányított holding bejegyzéseiben.

Még karácsony előtt kezdték céltáblára tenni Márthát: a kormányközeli sajtó a budapesti közműholding vezérigazgatójának az életmódjáról írt főleg, luxusórákkal, alulöltözött hölgykísérettel töltött luxusnyaralással, méregdrága autóval (egy állítólag 100 milliót érő Bentley-vel) és szintén méregdrága villával támadták, többször is Gyurcsány-fiókaként emlegetve őt. A cikkekben azt is szóvá tették, hogy alig jár be dolgozni, munkaidőben posztolgat munkaidőben készült, úszómedencében lubickolós képeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!