Az alpolgármester kirúgásán múlik Szada támogatása? A fideszes képviselő szerint ez nem igaz

Legfontosabb

2021. december 27. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

A térség fideszes országgyűlési képviselője, Vécsey László csak akkor támogatja Szadát, ha a település alpolgármesterét eltávolítják a pozíciójából – erről beszélt a Telexnek az érintett alpolgármester, Simon Erika. Vécsey Lászlót és a település polgármesterét is megkérdeztük, ők cáfolták az állítást.

„Pár napja értesültem arról egy önkormányzati képviselőtársamtól, hogy a térség fideszes országgyűlési képviselője, Vécsey László a szadai polgármesternek azt mondta, csak akkor támogatja Szadát, ha engem eltávolítanak az alpolgármesteri pozícióból” – mondta lapunknak Simon Erika.

Simon azt állítja, hogy az információra rákérdezett a település polgármesterénél, Pintér Lajosnál, aki megerősítette neki, majd a települést vezető civil szervezet, a Változás Útján Egyesület képviselőinek jelenlétében is elmondta ezt a polgármester.

„Direkt úgy fogalmazott, hogy elmondaná azoknak is, akik még nem hallották, hogy Vécsey ezt kérte” – magyarázta lapunknak Simon Erika, aki szerint a polgármester arról is beszélt a képviselők jelenlétében, hogyan lehetne mindezt megfelelően kommunikálni. „Esetleg szépen lemondanék, vagy ajánlanának nekem valamit az alpolgármesteri szék helyett” – mondta. Végül arra kérték, mondjon le, mert „Vécsey ezt kéri, és az a település érdeke, hogy jól szerepeljenek a pályázatokon” – tette hozzá.

Simon Erika – Fotó: Simon Erika alpolgármester / Facebook
Simon Erika – Fotó: Simon Erika alpolgármester / Facebook

Vécsey László egyébként korábban sok éven át Szada polgármestere volt. Simon Erika és Pintér Lajos polgármester 2019-ben a Változás Útján Egyesület színeiben nyerték el önkormányzati tisztségüket. Simon úgy fogalmazott a szervezetről, hogy „vegyes társaság vagyunk, jobb- és baloldali érzelmű emberek is vannak a csapatban”.

Simon szerint ő azzal „húzta ki a gyufát Vécseynél”, hogy elindult az ellenzéki előválasztáson, ahol egyébként második lett. „Semmilyen pártnak soha nem voltam a tagja, most sem léptem be egybe se, csak ugye az előválasztáson való elinduláshoz kellett valamelyik párt befogadónyilatkozata” – mondta Simon, aki az előválasztás miatt ki is lépett korábban az egyesületből. A szeptemberi előválasztáson civil jelöltként indult, de mivel muszáj volt befogadónyilatkozatot kérnie egy párttól, az Új Világ Néppárt jelöltjeként indult.

Beszélt arról is, hogy az előválasztás idején nagyon sok energiát fektettek abba a Fidesz-közeli, helyi illetőségű oldalak, például a „28 Patrióta” vagy a „Hazudós Jani” nevű Facebook-oldalak, hogy mocskolják az előválasztáson elinduló jelölteket. Simon Erika hangsúlyozta: mivel nem nyert az előválasztáson, szívesen folytatná az önkormányzati politizálást, maradna továbbra is társadalmi megbízatású alpolgármester. Attól tart azonban, hogy a szadai önkormányzati vezetők nem fognak majd szembemenni Vécsey akaratával.

A fideszes képviselő és a polgármester cáfol

Megkérdeztük a körzet fideszes képviselőjét, Vécsey Lászlót, arról érdeklődtünk, valóban kérte-e Pintér Lajos polgármestertől, hogy távolítsák el Simon Erikát, és valóban ettől tette-e függővé Szada támogatását. Vécsey mindössze annyit válaszolt írásban feltett kérdésünkre: „»Értesülése«️ minden alapot nélkülöz.”

Megkerestük Pintér Lajos polgármestert is, tőle is megkérdeztük, volt-e ilyen kérése az országgyűlési képviselőnek. Azt válaszolta: „Cáfolom, és semmilyen ezzel ellentétes hír, információ megjelenéséhez nem járulok hozzá.” Kifejtette azt is, hogy a Szadát 2019 óta vezető egyesületnek mindig is alapvető elve volt „a pártoktól független, a lakosság érdekeit szem előtt tartó önkormányzati munka”. Majd úgy fogalmazott: „Ezen célkitűzéseinket Simon Erika, a Változás Útján Egyesület tagjaként, mandátumhoz jutott képviselő-jelöltként és később alpolgármesterként is elfogadta és magáénak vallotta. Alpolgármester asszony értékes munkája nagyon fontos volt Szada számára, azonban a Változás Útján Egyesület elveivel szembemenve a 2022. évi országgyűlési választásokat megelőző ellenzéki előválasztások során nyíltan és köztudottan elkötelezte magát az egyik ellenzéki párt oldalán. Ezzel mind az Egyesület, mind Szada Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének pártsemleges célkitűzését megsértette.” Leszögezte továbbá, hogy az önkormányzat, „ahogy eddig sem tette, a jövőben sem fog engedni semmilyen hasonló megkeresésnek” – utalva a Simon Erika által említett, állítólagos Vécsey-féle kérésre.

Vécsey László, Gödöllő és térsége fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén Mogyoródon 2019. július 24-én – Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Vécsey László, Gödöllő és térsége fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén Mogyoródon 2019. július 24-én – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Ezután érdeklődtünk Pintér Lajosnál, hogy a válaszában az a rész, amikor úgy fogalmazott, az alpolgármester munkája „fontos volt” Szada számára, azt jelenti-e, hogy hamarosan eltávolítják a pozíciójából. Valamint felvetettük neki azt is, hogy az ellenzéki előválasztás szeptemberben volt, ha az alpolgármester akkori elköteleződése problémát jelentett az egyesületnek, miért csak most, hónapokkal később lehet ennek következménye.

Pintér Lajos válaszában ismét azt hangsúlyozta, hogy mivel Simon Erika úgy döntött, nemcsak Szadán, hanem térségi szinten szeretne politizálni, és bár akkor is jelezte, hogy fontos számára „a pártok politikájától való távolmaradás”, mégis „nyíltan és köztudottan elkötelezte magát az egyik ellenzéki párt oldalán. Ezzel mind az Egyesület, mind az Önkormányzat Képviselő-testületének pártsemleges célkitűzését megsértette.” Pintér szerint az elmúlt hónapok „egyértelmű bizonyítékát adták annak, hogy döntése hosszabb távon sérti az Egyesület érdekeit, hiszen önként tett vállalásunk – a pártoktól független, kizárólag a helyi érdekeket szolgáló politizálás – kérdőjeleződhetett és kérdőjeleződött meg sokak számára.”

Pintér úgy véli, Simon Erika döntése miatt „az előválasztás óta eltelt időszakban többen óhatatlanul is összekötötték az országos politikával a szadai helyi ügyeket. Ezt a folyamatot mindenképpen meg kell állítanunk, és politikai függetlenségünket meg kell őriznünk, hiszen ennek mentén kívánjuk a jövőben is szolgálni Szada lakosságát.”

Simon Erika szerint önkormányzati képviselőtársai is hallották, hogy Pintér Lajos polgármester arról beszélt, Vécsey kérésére kell eltávolítaniuk az alpolgármesteri székből, ezért megkerestük őket is, de egyikük sem válaszolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!